Rekord munkanélküliség az idei első negyedévben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Soha nem volt még ennyi munkanélküli Magyarországon az utóbbi évtizedeket tekintve, mint 2013 első három hónapjában. Az InfoTandem heti infografikája azt is megmutatja, hogy a legkilátástalanabb helyzetben a legfiatalabbak vannak.


A január–márciusi átlagérték szerint 509 ezer állástalan volt hazánkban, ami 11,8 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg. Félmilliót meghaladó állományt csupán két alkalommal, 2012. első negyedévében, illetve az elmúlt év decemberétől az idei februárig tartó három hónapos periódusban regisztrált a Központi Statisztikai Hivatal. A munkanélküliségre koncentráló adminisztratív nyilvántartás egyébként március végén 620 ezer álláskeresőt tartott számon; e kör a gazdaságilag aktív népesség 13,9 százalékának felel meg.

 

A KSH legfrissebb rátája megegyezik az egy évvel korábbi, szintén kiugró adattal. A teljes állományon belül a férfiak helyzete tovább romlott, a nőké valamelyest javult. Korcsoportonként vizsgálódva, messze a legsúlyosabb a fiatalok helyzete: a 15–24 évesek rátája (éves viszonylatban 2,7 százalékpontot emelkedve) elérte a 30,5 százalékot. A dobogós helyeken épp a következő két korosztályt (a 25–29 éveseket, illetve a 30–34 éveseket) találjuk, amelyeknél szintén felfelé mozdult a munkanélküliek arányát jelző, az országos átlagot meghaladó indikátor.

Rodin munkaügyi rendezvények

2013.05.14. – Munkajog bérszámfejtőknek: a munka díjazása – a távolléti díj új szabályai

2013.05.23. –A munkaidő és pihenőidő új szabályai – szabadság kiadása elszámolása a gyakorlatban

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.