A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adózó és a civil szervezet hibájából is kerülhet a felajánlott 1 százalék az állámkasszába.
Többen kaptak olyan levelet a NAV-tól, amiben a hatóság közli, hogy adótartozás, vagy egyéb indokok miatt nem érkezett meg felajánlott szja-juk 1 százaléka a kiválasztott civilszervezethez – írja az Index.
A jelenséget az adóz és a civilszervezet hibája is okozhatja – mondta Linczmayer Szilvia, a NAV adószakmai szóvivője a lapnak. Ha valaki lekési az szja-bevallás május 20-i határidejét, a jogszabályok szerint egyszázalékos nyilatkozata érvénytelen, csakúgy mint akkor, ha bevallotta, de nem fizette meg adóját. Ha a civil szervezet vétett az adójogszabályok ellen, akkor sem kapja meg a felajánlott 1 százalékos támogatást.
Tavaly 58 200 esetben volt érvénytelen a felajánlás azért, mert a civil szervezet az adóját nem fizette meg. Ez az összes érvénytelen felajánlás 66 százaléka. 173 ezer olyan nyilatkozat volt, ami a magánszemély hibája miatt volt érvénytelen, ezzel 880 millió civileknek szánt forint veszett el – írja az Index. Ez a pénz az államkasszában „landolt”.
További részleteket itt olvashat.
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!