Sok igazolás kell a bérkompenzációhoz


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Átlagosan 10 és 18 ezer forint közötti összeggel kompenzálták a dolgozókat. Eddig 340 ezren kérték, hogy egyenlítsék ki fizetésüket. Az egészségügyben dolgozók, a pedagógusok, a közhivatalnokok március 19-ig kérhetik a bérkiegészítést – írja a Napi Gazdaság.

Aki kéri, annak a kompenzációt visszamenőlegesen, a januári és a februári hónapokra is elszámolják. Az MTI Hírcentrum információi szerint a közszférában foglalkoztatottak közül eddig 340 ezren jelezték, szeretnék, ha kiegyenlítenék fizetésüket, ami az adójóváírás megszűnése miatt csökkent.

A kormány szándéka szerint senki nem kereshet kevesebbet idén, mint tavaly, a köztisztviselőket és közalkalmazottakat tömörítő szakszervezet szerint azonban ez nem valósult meg teljesen. Fehér József főtitkár a Kossuth Rádióban elmondta: az eddig tapasztalatok szerint több ezer embernek lett kevesebb a nettó fizetése. Hozzátette: szerinte rendkívül nehézkes és bürokratikus a rendszer, hiszen számos igazolást, nyilatkozatot kell beszerezni ahhoz, hogy valaki egyáltalán hozzájuthasson a kompenzációhoz.

Banai Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint aki már leadta kompenzációs igényét, és jogosult is rá, azt már kárpótolták, vagy ez rövidesen megtörténik.

Az előzetes becslések szerint átlagosan 10 és 18 ezer forint közötti összeggel kompenzálták a közszféra dolgozóit.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 25.

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz

A magyarok több mint háromnegyede rendszeresen adományoz, csaknem egyharmaduk fél évente, 17 százalékuk havonta egyszer jótékonykodik – mondta a Visa Magyarországért felelős területi vezetője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2023. szeptember 25.

A Booking-botrány mélyére ás a Gazdasági Versenyhivatal

Még korántsem került pont a Booking-ügy végére. A Gazdasági Versenyhivatal augusztus 24-én indította el gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán. A vizsgálati jelentéstervezet elkészítésének eredeti határideje 2023. szeptember 24-én járt volna le, de a hatóság ezt egy hónappal meghosszabbította, mivel a piaci folyamatok teljes feltárásához és értékeléséhez további időre van szükség.