Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A NAV 30 év után elbocsátott dolgozója esetében ítélte jogellenesnek a 98 százalékos különadót az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Ezúttal egy szolnoki lakos volt a panaszos, aki az adóhatóságnál dolgozott több mint három évtizeden át, 2011 márciusi elbocsátásáig. Végkielégítésének egy része után 98 százalék adót vontak le. A strasbourgi bírói fórumhoz egyebek közt az európai emberi jogi egyezmény 1. számú jegyzőkönyvének 1. cikkére – a tulajdonhoz való jog sérthetetlenségére – hivatkozva fordult.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága helyt adott ezzel kapcsolatos panaszának, és 16 ezer euró (4,7 millió forint) kártérítést, valamint 900 euró költségtérítést ítélt meg számára.
Május 14-én közzétett ítéletében a bíróság egy szintén 1954-ben született, budapesti panaszosnak 11 ezer euró kártérítést, valamint – a perrel kapcsolatban felmerült költségekre – további 6 ezer eurót ítélt meg. A Külügyminisztérium volt alkalmazottját 2011. május 27-én bocsátották el, és végkielégítésének a 3,5 millió forint fölötti részét 98 százalékos adóval sújtották.
(Forrás: MTI)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!