Strasbourgba mennek a játékgépesek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak jogorvoslatért a hazai játékterem-üzemeltetők, akik kártérítést szeretnének a tavaly októberi sürgősséggel elfogadott törvénymódosítás miatt – írja a Népszabadság.


A lap szerint több játékgép-üzemeltető adott megbízást Karsai Dániel ügyvédnek, aki korábban a strasbourgi bíróságon dolgozott jogészként. Amennyiben az Emberi Jogok Európai Bírósága nekik ad igazat, úgy az több milliárd forintba kerülne a magyar államnak.

Az ügyvéd szerint az önmagában nem kifogásolható, hogy az állam szabályozni akarta a játéktermeket, az viszont igen, hogy nem hagytak felkészülési időt az érintetteknek és a kártalanításukról sem intézkedtek. Karsai szerint teljes és azonnali kártérítés járt volna az üzemeltetőknek. Korábban is volt már példa olyan esetre, hogy Strasbourg nem egy konkrét döntést, hanem annak körülményeit tartotta elfogadhatatlannak – írja a Népszabadság.


Kapcsolódó cikkek

2023. október 3.

Uniós biztosjelölt: meg kell fontolni a kerozinadó és a fosszilis üzemanyagadó bevezetését

Mivel az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia a környezetvédelem területén, meg kell fontolnia a repülőgépek üzemanyagának megadóztatását, azaz a kerozinadó, illetve a fosszilis üzemanyagadó, azaz a karbonadó bevetésének lehetőségeit – jelentette ki Wopke Hoekstra holland külügyminiszter, új uniós biztosjelölt Strasbourgban, az Európai Parlament környezetvédelmi, közegészségügyi és élelmiszer-biztonsági bizottságának (ENVI) meghallgatásán hétfőn.

2023. október 3.

Hogyan kérhetünk igazolást a szolgálati időről?

Gyakran előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésétől még hosszú évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonuláshoz, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit. Különösen gyakran teszik ezt azok a hölgyek, akik a nők kedvezményes nyugellátását, a „nők 40”-et tervezik igénybe venni, Most részletezzük a folyamatot.

2023. október 3.

Azonnali hatályú felmondás súlyos kötelezettségszegés miatt

Előfordulnak olyan esetek, amikor a munkavállaló súlyos kötelezettségszegése miatt a munkáltató azonnal lépni akar és le akarja zárni a munkaviszonyt. A kötelezettségszegés miatti azonnali hatályú felmondást pedig megfelelően indokolni kell ahhoz, hogy utóbb ne lehessen azt jogszerűtlenségre hivatkozva megtámadni.