Tao-támogatások: módosulnak a szabályok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Módosulnak a társasági adókedvezmény (tao) törvény alapján nyújtott támogatási igazolások kiadásának szabályai: azoknak az előadóművészeti szervezeteknek, amelyek az idei jegybevétel alapján kívánják befogadni a tao-támogatásokat, június 30-ig kell benyújtaniuk kérelmüket az Előadó-művészeti Irodához.


A tao törvény az előadóművészeti szervezeteknek nyújtható adókedvezményes támogatásokat illetően a közelmúltban módosult – emlékeztetett közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága.

A támogatás után járó adókedvezmény mértéke alapesetben az előző évi, az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban teljesített jegybevételen alapul, átmeneti rendelkezésként azonban idén az előadóművészeti szervezetek választhatnak, hogy a tao-támogatások befogadása során a 2012-ben vagy pedig a 2013-ban szerzett, illetve megszerzendő jegybevételüket kívánják-e bázisként érvényesíteni.

RODIN adózási-számviteli szakmai rendezvények

Módosulnak a támogatási igazolások kiadásának eljárási szabályai is. A korábbi szabályozáshoz képest jelentős változás, hogy az előadóművészeti szervezetek támogatói június 1-től nyújtott támogatások esetében a támogatás nyújtását követő 90 napon belül kérelmezhetik a támogatási igazolások kiadását.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Csaknem nyolcvan kilogramm dohánylevelet foglalt le a NAV

Költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakossal szemben – tájékoztatta a NAV.

2023. szeptember 28.

A forrásbevonásban segíti a vállalkozásokat egy új alkalmazás

Elkészült a Vállalkozói Információs Portállal (VALI) integráltan működő Forrástérkép elnevezésű alkalmazás, amely a finanszírozási lehetőségek bemutatásával segíti a vállalkozásokat, azon belül főként a mikro- és kisvállalkozásokat – közölte az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.