A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több mint 270 ezer munkavállalónak van SZÉP Kártyája a kibocsátó bankok március eleji adatai szerint, a plasztikok száma heteken belül eléri a 300 ezret – derül ki a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ), a K&H, az MKB és az OTP közleményéből.
Vasárnaptól már minden, a rendszerhez csatlakozott bank POS terminálján elfogadják a SZÉP-kártyákat, a technikai átállás folyamatos.
A tárca egyelőre nem adott információt az Európai Unióval a cafeteria-rendszer elemeiről zajló egyeztetések tartalmáról és lehetséges kimeneteléről, mert azok jelenleg is folynak. Az Európai Bizottság azt vizsgálja, hogy a béren kívüli juttatások új rendszere megfelel-e a vonatkozó, különösen a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságára irányuló EU-s jogszabályoknak, és a változtatások részletes indoklását kérte a magyar hatóságoktól.
(Forrás: MTI)
A három bank már mintegy tízezer munkáltatóval kötött megállapodást, miután a kártyát a munkáltatók igényelhetik dolgozóik számára. Jelentősen emelkedett az elfogadóhelyek száma is, a kibocsátó intézmények több mint 12 ezer elfogadóhellyel kötöttek szerződést.
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!