A közvetett adózás rendszere Ghánában (2. rész)
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jövő januárig szeptemberben és decemberben lépnek hatályba adótörvények, ezek közül a decemberi lényegében csak az adminisztrációra vonatkozik – a háztartási alkalmazottakat ezt követően kell bejelenteni. A szeptember vége azonban komoly változásokat tartogat írja a Napi Gazdaság.
Ekkortól lép hatályba a pénzintézetek különadója, és az érintetteknek szeptember 30-ig be is kell fizetniük a kormány által várt 187 milliárd forint egy részét. A gazdasági és pénzügyi törvények rendelkezése szerint a különadó a törvény kihirdetését követő 45. napon lép hatályba.
Szintén ezzel a határidővel jön a képbe a 98 százalékos extra adó is, amely a kétmillió forint feletti, 60 napon túli végkielégítéseket sújtja. Egyes vélemények szerint valójában nem is két-, hanem négymillió forint felett kell csak megfizetni az adót, mivel a törvény szövege szerint a kétmillió külön vonatkozik a 60 napon túli és az azt meg nem haladó végkielégítésekre. A kormány ezeket a vélekedéseket többször is cáfolta, a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint ugyanis nincs efféle bontás a szabályozásban.
A cikk teljes terjedelemben a Napi Gazdaság Online-on olvasható.
Forrás: Napi Gazdaság
Ghána piacgazdaság, kevés politikai akadálya van a kereskedelemnek és a beruházásoknak. Az ország fő exportterméke az arany, a kakaó, a nyersolaj, a mangán, és az ipari gyémánt.
Százhúsz fecskendő, mintegy 10 millió forint értékű növekedési hormont tartalmazó készítményt találtak a pénzügyőrök az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán egy bolgár trélerben – tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.
Egy ügyvédből és könyvelőkből is álló, a költségvetésnek kétmilliárdos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, az ügyészség nyolc ember letartóztatását indítványozta – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!