NAV-Figyelő 48. hét – Decembertől alkalmazandó üzemanyag árak
Megjelentek a 2024. december hónapban alkalmazandó üzemanyag árak.
Megjelentek a 2024. december hónapban alkalmazandó üzemanyag árak.
Közzétették az ESG törvény újabb módosításának tervezetét, amely jelentős egyszerűsítéseket ígér a vállalkozások számára a fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettségek teljesítésének területén. A változások – a módosító törvény elfogadása esetén – a kihirdetés után 30 nappal lépnének hatályba, míg a módosult bírságolási rendelkezések csak 2026-tól válnának alkalmazhatóvá. A javaslat által bevezetni kívánt legfőbb változtatásokról a DLA Piper Hungary készített összefoglalót.
Az évtized végéig több mint 85 millió betöltetlen álláshely lesz világszerte, és ezt szinte minden cég megérzi majd. A legnagyobb kihívás tehát nem az, hogy a robotok elveszik az állásunkat, hanem hogy nincs elég elérhető és képzett munkatárs, hogy betöltse azokat – véli Dr. Tóth Ágnes, Prohuman Zrt. vezérigazgatója. Az ország vezető HR-szolgáltatójának első embere szerint az AI szerepe nőni fog, de ez pozitív hatással lesz a munka világára, sőt, gyorsíthatja a HR emberközpontúbbá válását. A legtöbb magyar vállalkozásnak továbbra is a megfelelő munkatársak megtalálása és megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, és bár a konjunktúra és dekonjunktúra hullámai átmenetileg növelhetik vagy csökkenthetik a munkaerő iránti keresletet, ez a kihívás várhatóan hosszú távon is velünk marad. És nem csak Magyarországon – a demográfiai változások miatt világszerte ez lesz a helyzet.
A NAV két dunántúli megyében is alaposan odapörkölt a dohánycsempészeknek, összesen mintegy 14. 500 doboznyi cigarettát lefoglalva, illetve – együttesen – huszon-milliós nagyságrendű csalásokra rávilágítva.
A 13 ország és hét iparág összesen 650 felsővezetőjével készített felmérésen alapuló Siemens-kutatás azt vizsgálta, hogy a digitalizáció, az adathasználat, valamint a technológiai innovációk adaptációja hogyan járul hozzá a vállalatok karbonlábnyomának csökkentéséhez, illetve hogyan térülnek meg ezek a fejlesztések mind fenntarthatósági, mind üzleti szempontból.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2024 októberében közel 4,7 millióan dolgoztak, azaz immáron több mint egy éve tartósan magas szinten, 4,7 millió körül mozog a foglalkoztatottak száma. Az októberben látott minimális csökkenés abból adódik, hogy tavaly ősszel a foglalkoztatottak száma történelmi mértékben kiemelkedő szinten állt – kommentálta a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A Magyar Bankszövetség aggodalmát fejezte ki a kormány november 28-án bejelentett, a bankokat sújtó intézkedései miatt, amelyek véleményük szerint rontják Magyarország nemzetközi versenyképességét.
Orbán Viktor miniszterelnök Varga Mihály pénzügyminisztert jelölte a Magyar Nemzeti Bank új elnökének. Varga Mihály a jelöltséget elfogadta – jelentette be a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken..
Magyarország turisztikai vonzerejének folyamatos erősödését tükrözi, hogy 2024 októberében közel 1,5 millió vendég érkezett a hazai szálláshelyekre, ami 15 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A vendégek októberben összesen több mint 3,4 millió vendégéjszakát töltöttek hazánkban, ami 8,5 százalékkal múlta felül a tavalyi eredményeket – hívta fel a figyelmet a legfrissebb idegenforgalmi statisztikához fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Visszatérhet a növekedéshez a magyar gazdaság az idei negyedik negyedévben, a jelek szerint átmeneti volt a harmadik negyedévi visszaesés – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) makrogazdasági elemzésért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem versenyképességi konferenciáján.
Elérhetővé vált a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című GINOP Plusz felhívás kitöltőprogramja az Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszeren (EPTK). A 106 milliárd forint keretösszegű program a kutatás-fejlesztésen alapuló innovatív termékek és technológiák létrehozását támogatja, az EPTK-ban való kitöltésre 2025. január 15-ig van lehetőség – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel csütörtökön.
Adókedvezménnyel segíti a terézvárosi önkormányzat jövő évtől azokat, akik hosszú távra adják ki lakásukat albérlőknek.
A Z generáció új kihívások elé állítja az európai biztosítási piacot. Ők a digitális technológiák fejlődése, a gazdasági bizonytalanságok és a környezeti válságok hatására másfajta hozzáállással viszonyulnak a pénzügyi és biztosítási termékekhez. Amellett, hogy elsősorban a személyre szabott és kisebb biztosítási termékeket keresik, a családi és baráti kapcsolatokon alapuló bizalom is meghatározó szerepet kap döntéseikben – derül ki a Deloitte friss, kilenc európai országra kiterjedő kutatásából. A magyar fiatalok, külhoni társaikhoz hasonlóan a megszokott biztosítási termékek helyett inkább digitális megoldásokat és környezettudatos szolgáltatókat keresnek, miközben elvárják a rugalmas és átlátható szolgáltatásokat és termékeket. A biztosítók számára óriási a feladat, hogy alkalmazkodjanak a változó igényekhez és hosszú távú kapcsolatokat építsenek a jövő generációjával.
Közel 300 pénzügyi- és adóvezető körében készített felmérést az EY Magyarország. A vállalat éves adókonferenciáján bemutatott kutatásának eredményeiből kiderül, hogy a cégek jelentős többsége már elkezdett foglalkozni azzal, hogy beépítse a mesterséges intelligenciát az adózási folyamataiba. A válaszadók azt is megosztották, hogy üzleti oldalról mi jelenti számukra a legnagyobb kihívást.
A Magyar Nemzeti Bank publikációjából kiderül, hogy a CSOK Pluszt igénylő házaspárok mekkora családot szeretnének. A tanulmányban ugyanis a vállalt gyermekek mellett a meglévő babák száma is fel lett tüntetve. Augusztus végéig 7400 szerződést kötöttek a támogatott hitelre, melyben 11 026 baba születését vállalták, ez a 2023-as születésszám mintegy 12,9 százalékának felel meg – olvasható a Bankmonitor közleményében.
Egyedi építésű motorkerékpárt, tömérdek mennyiségű készpénzt, vadász- és sportfegyverarzenált foglaltak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak köszönhetően. A pénzügyőrök ismét egy kiterjedt bűnszervezetre csaptak le: ez a társaság csaknem hárommilliárd forinttal rövidítette meg a költségvetést. Az elkövetők a bűncselekményből származó haszonból extravagáns életüket finanszírozták: temérdek pénzt halmoztak fel, ingatlant, illetve értékes luxus-gépjárműveket is vásároltak.
„Az adatszolgáltatás bevezetése kétségkívül az utóbbi idők legnagyobb horderejű változása volt a transzferárak területén. Ez az új kötelezettség nemcsak egy újabb adminisztratív teher, de sok vállalatcsoport esetén a korábbi transzferárazási gyakorlatok újragondolását eredményezte. Emellett az adatszolgáltatás formai beillesztése az adóbevallásba is komoly kihívást jelenthet a tennivalók időzítésében is, hiszen az adóbevallási határidőt érdemes komolyan venni” – hangsúlyozza Gémesi Péter, a Deloitte adóosztályának igazgatója.
A magyar adórendszer jó irányba halad, nemzetközi rangsorok szerint a világ legversenyképesebbjei közé tartozik, és jövőre újabb könnyítések jönnek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyolcadik alkalommal megrendezett adókonzultáció konferenciáján.
A Kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok és a családok számára országszerte biztosítsa a megfizethető lakhatást. Ezért a Kormány, az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretén belül, a 35 év alatti fiatal munkavállalók esetében a rendkívül kedvező adózású évi 450 ezer forintban maximalizált béren kívüli juttatási kereten felül, havonta további 150 ezer forintos lakhatási támogatási rendszer kialakításáról döntött – áll a A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A világtörténelemben a Z-generáció a valaha élt legnépesebb generáció, egyes kutatások szerint pedig néhány év múlva a munkaerőpiac közel 30 százalékát teszik majd ki. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a munkáltatók megfelelően illesszék őket struktúráikba, már csak azért is, mert a többi, munkaképes korosztály látványosan zsugorodik. A Z-generáció igényeire érdemes a szervezeti kultúrát is felkészíteni, hisz az ügyfelek között is egyre több fiatal jelenik majd meg.