100 éves a magyar papíripar egyik fellegvára


Idén ünnepli alapításának századik évfordulóját a Dunapack Packaging csepeli üzeme, korábbi nevén Csepeli Papírgyár. A Duna-parti létesítmény első papírgépe hullámalappapírt állított elő, ami már akkor is népszerű alapanyaga volt csomagolószereknek, amelyekkel a boltok polcain ma is naponta találkozunk. Ráadásul a hullámpapír ma az egyik legfenntarthatóbb csomagolóanyag: 90%-ban újrafeldolgozott anyagokból készül, és ugyanekkora arányban újra is hasznosítják. Csepel pedig ma is aktívan termel, igaz, már nem alappapírt, hanem a belőle készülő korszerű csomagolási megoldásokat gyártanak a 100 éves gyártelepen.

Magyar szaktudás 100 éve a nemzetközi élvonalban

„Csepel Duna ucca 22. (…) Sürgönycím: Nemepapirus Csepel. Munkáslétszám: 150, Gőzerő: 600 HP. Gyárt: Író-nyomó és csomagolópapírokat, hullámpapírt, lemezt és összerakható hullámlemez dobozokat, chromó színes és tarkapapírt” – olvashatjuk Dr. Koffer Károly 1926-ban kiadott Magyar gyáripari és üzemi címtárában a Neményi Testvérek Papírgyár Rt. címszó alatti bejegyzést az akkor harmadik éve működő csepeli üzemről. Azóta persze „sok víz lefolyt már a Dunán”, de a magas minőségű papíripari tevékenység azóta is a csepeli telephely sajátja.

„A csepeli papíripar már 100 éve is modern technológiát képviselt, és ez a magas szintű szakmaiság azóta is jellemzi az üzemet. A magyar szakemberek generációkon átívelő tudása – számos munkavállalónk 20, 30, 40 éven át dolgozott vagy dolgozik ma is az üzemben – komoly értéket jelent – mutatott rá Dennis Belkovsky, a Dunapack Kft. ügyvezető igazgatója, amelynek berkeiben ma a csepeli gyár működik. – A hullámpapír és a belőle készülő hullámtermékek, csomagolóanyagok előállítása mindvégig fontos szerepet játszott az elmúlt évszázadban, így az idén centenáriumot ünneplő csepeli gyár nemcsak az iparág egyik közép-európai bölcsője, de legfontosabb bázisa is Magyarországon.”

Túlélve az évszázad történelmi viharait

A II. világháborút és az államosítást követő évtizedekben a Csepeli Papírgyár történetét olyan mérföldkövek jellemezték, mint az 1966-ban átadott új finn, szintén hullámalappapírt előállító papírgép, amely hazánkban először korszerű automatikus vezérléssel működött. A hullámtermékek népszerűsége a rendszerváltás után is tovább ívelt felfelé: a privatizációt követően az új tulajdonoson, az osztrák hátterű Prinzhorn Csoporton keresztül még több piac nyílt meg az immár Dunapack néven működő csepeli gyár előtt. A vállalatcsoport a korszerűsített technológiát ötvözte a magyar szakemberek kimagasló tudásával, így a csepeli leánycég ma is az ország és a régió vezető szereplője.

A papírgyártás és a hullámtermékek előállítása 1993-tól szervezetileg, majd földrajzilag is kettévált: 2009-től teljes egészében a cégcsoport dunaújvárosi gyárában készül a hullámalappapír Európa egyik legkorszerűbb, leghatékonyabb és leginkább környezetbarát papírgépén.

„Noha az utóbbi másfél évtizedben Csepelen papírt már nem gyártunk, hullámtermékeket máig készítünk ezen a patinás helyszínen – immár a kor színvonalának megfelelő modern és energiatakarékos gépeken. Összességében sokkal kevesebb energiát, vizet használunk, és szinte kizárólag újrafeldolgozott anyagokból készülnek a csomagolóanyagok, dobozok. Büszkék vagyunk rá, hogy ilyen módon mi is hozzájárulunk Magyarország egyik legjelentősebb, az elmúlt száz évben megszakítás nélkül működő ipari üzemének történetéhez” – mondta el Dennis Belkovsky.

A körforgásos gazdaság bástyája: 100 év tudás minden dobozban

Az utóbbi évtizedek markáns változása a körforgásos gazdaság elterjedése volt, amelynek lényege, hogy az egyszer kitermelt nyersanyagok – például faanyag – minél tovább maradjanak a gazdaság körforgásában, így csökkentve a felhasznált természeti erőforrások mennyiségét. A papíripar világbajnok az újrafeldolgozásban, és azon belül is kiemelkedik a hullámpapír-iparág, amely élen jár a körforgásos gazdaság megvalósításában.

Csepelen már az 1980-as évek óta használnak hulladékpapírt, és mára a Prinzhorn Csoport hazai leányvállalatain keresztül a teljes ipari körforgás megvalósul hazánkban: többek között a Dunapack Packaging egyik testvérvállalata, a Hamburger Recycling Hungary Kft. gyűjti be a Magyarországon keletkező papírhulladékot, a dunaújvárosi Hamburger Hungária Kft. pedig ebből (plusz import papírhulladékból) évente 700 ezer tonna hullámalappapírt gyárt, amelyből korszerű csomagolási megoldásokat készít a Dunapack Kft. a tavaly átadott dunavarsányi és az idén százéves csepeli gyárában. Ezeket a megoldásokat aztán több ezer magyar vállalkozás használja fel termékei csomagolására.

A hullámpapíripar termékei messze a legnagyobb arányban körforgásban maradó csomagolások az EU-ban és Magyarországon is, 90% körüli újrafeldolgozási aránnyal és újrafeldolgozott alapanyag-tartalommal, ezzel nagyban hozzájárulnak Magyarország természeti értékeinek megőrzéséhez. Mindebben Csepel is szerepet játszik, így nemcsak patinás gyár, hanem az ország zöld gazdaságának egyik motorja is.

Beköszöntött az okosdobozok kora: ahol a kevesebb tényleg több

Az elmúlt 100 évben sok minden változott: míg korábban a csomagolóanyagok fő feladata a termékek védelme volt, ma már ez csupán egy a sok közül – a doboz része a dizájnnak, a termék imázsának is. Másrészt a csomagolás az ellátási láncokban, a logisztikai és termékkezelési folyamatokban javíthat a hatékonyságon, hozzájárulhat a költségek csökkentéséhez. A „polckész” dobozok gyártásával azonnal az áruházi polcokra kerülhet a termék, ez az árufeltöltés idejét akár 50%-kal is csökkentheti. A szállítás és logisztika terén is megjelent az innováció, így a mérnökök azt is modellezik, hogy miként lehetne minél több terméket minél kisebb helyen, minél kevesebb papíranyagot felhasználva raklapra helyezni és elszállítani. Ezen a téren a korábbiakhoz képest mára 40%-kal jobb helykihasználtságot sikerült elérni. E fejlesztések mögött jelentős mérnöki, kutatói és elemző munka áll, és már 1%-os hatékonyságjavulás is hatalmas költségcsökkentést eredményezhet a logisztikában.

Prinzhorn Csoport

A Prinzhorn Csoport 15 országban 10 ezer munkatársat foglalkoztat, és európai piacvezető a hullámpapír-alapú csomagolóanyag-, papír- és újrahasznosító iparágban. Éves 2,9 milliárd eurós forgalmával a csoport a saját szegmensében az első 5 között van Európában. Az osztrák családi tulajdonban lévő és bécsi székhelyű Prinzhorn Csoport három üzletágból áll: Dunapack Packaging (hullámpapír alapú csomagolási megoldások), Hamburger Containerboard (hullám-alappapír gyártás) és a Hamburger Recycling (másodlagos nyersanyagok gyűjtése és kereskedelme).

Forrás: Dunapack Packaging sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

2024. május 10.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank idén az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 239,962 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 126 százalékkal magasabbat az előző év azonos időszakinál – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett tájékoztatóban. Az előző negyedévhez képest ez az eredmény 13 százalékos növekedés.