2022 végén 6,3 százalékkal csökkentek a beruházások, éves szinten emelkedés realizálódott, a feldolgozóipar fellendülőben


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A beruházások volumene 2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,3, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 5,5 százalékkal mérséklődött – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ennek ellenére a gazdaság tavaly 4,6 százalékkal bővült, a foglalkoztatás történelmi rekordokat ért el, ráadásul a KSH mostani adatai szerint a beruházások is csúcsot döntöttek – kommentálta a legfrissebb adatokat szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A beruházások volumenét a költségvetés, a háztartások, valamint a vállalkozások egyaránt csökkenő aktivitása alakította. A tárgyidőszaki visszaesést a teljes nemzetgazdasági teljesítményt tekintve legnagyobb részarányú feldolgozóipar számottevő bővülése mérsékelte a leginkább – írta a KSH.

2022-ben összességében 1,0 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző évhez képest. A beruházások előző negyedévihez képest bekövetkezett 5,5 százalékos csökkenésén belül az építési beruházások szezonálisan kiigazított volumene 6,3 százalékkal, míg a gép- és berendezésberuházásoké 1,7 százalékkal zsugorodott.

Az előző év azonos időszakához képest a teljesítményérték több mint hattizedét képviselő építési beruházások volumene 6,6, a megközelítően harmadát kitevő gép- és berendezésberuházásoké 5,5 százalékkal csökkent. A gépberuházásokon belül az importált gépek volumene, valamint a belföldi gyártásúaké egyaránt mérséklődött.

A beruházási teljesítmény 54 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 2,7 százalékkal csökkent. A beruházások általános visszaesését részben a nagyobb létszámú vállalatok okozták, ahol a külföldi érdekeltségű vállalkozások és az állami tulajdonú vállalatok egyaránt mérsékelték fejlesztéseiket. A beruházások 12 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a fejlesztések – jelentős mértékben – 28 százalékkal maradtak el a bázisidőszaktól, többek között az uniós forrásból finanszírozott projektek kisebb volumenű tárgyidőszaki megvalósítása miatt. Az egyéb (50 fő alatti vállalkozások, egyéni vállalkozások, nonprofit vállalatok, valamint a háztartások) kategóriába tartozók beruházási volumene 4,3 százalékkal csökkent.

A beruházások általános mérséklődése ellenére hat nemzetgazdasági ágban emelkedett a teljesítményérték. A nemzetgazdasági beruházások három tizedét jelentő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben jelentősen nőttek (+13 százalék). Ebben meghatározó szerepe volt a villamosberendezés gyártás területén hosszabb ideje folyamatban lévő, illetve újonnan induló nagyszabású projekteknek, valamint a második legnagyobb súlyt képviselő járműgyártás élénkülésének is. Ugyancsak bővülés jellemezte a gumi-, műanyag és építőanyagipar; az elektronikai ipar, valamint a gyógyszergyártás alágak fejlesztéseit is.

A második legnagyobb beruházónak számító, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek 24 százalékát megvalósító ingatlanügyletek beruházási teljesítménye 2,8 százalékkal mérséklődött, ami többek között a bázisidőszakot jellemző élénk irodaház-építési projektek kifutásának következménye.

A szállítás, raktározás beruházási volumenében folytatódott az előző negyedévekre is jellemző csökkenés (-20 százalék), a kedvezőtlen teljesítmény mögött elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések mérséklődése állt. A kereskedelem nemzetgazdasági ágban regisztrált 13 százalékos volumencsökkenés oka többek között az előző év azonos időszakát élénkítő, elsősorban élelmiszer jellegű bolti vegyes kereskedelemben tevékenykedő vállalkozások beruházási tevékenységének tárgyidőszaki mérséklődése.

A közigazgatás nemzetgazdasági ág fejlesztései 17 százalékkal csökkentek, részben a központi és a helyi közigazgatási szervek visszafogott beruházásainak következtében. A mezőgazdaság beruházási teljesítménye az első fél év jelentős bővülése után 8,1 százalékkal csökkent, amiben szerepet játszott az is, hogy az állattenyésztéssel, illetve növénytermesztéssel foglalkozó, nagyobb létszámú vállalatok mérsékelték fejlesztési ráfordításaikat.

A nemzetgazdasági beruházások 2022. negyedik negyedévi, 6,3 százalékos volumencsökkenését a feldolgozóipar 3,2 százalékponttal részben ellensúlyozta. Ezen túlmenően a további öt legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ág csökkentette a beruházási aktivitást: az ingatlanügyletek, a szállítás, a kereskedelem, a közigazgatás, valamint a mezőgazdaság teljesítménycsökkenése (rendre 0,6; 2,5; 0,7; 1 és 0,3 százalékponttal) egyaránt hozzájárult az alacsonyabb volumenhez.

A tavalyi évben a nemzetgazdasági beruházások volumene 1,0, ezen belül az építési beruházásoké 1,7, a gép- és berendezésberuházásoké 0,2 százalékkal nőtt. A beruházások 54 százalékát jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 3,9 százalékkal bővült, a költségvetési szerveknél 16 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény.

2022 volt a rendszerváltozás óta a legnehezebb év, háború, szankciók, energiaválság és infláció is sújtotta a magyar gazdaságot. Ennek ellenére a gazdaság tavaly 4,6 százalékkal bővült, a foglalkoztatás történelmi rekordokat ért el, ráadásul a KSH mostani adatai szerint a beruházások is csúcsot döntöttek – kommentálta a legfrissebb adatokat szerdán a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

A közlemény kiemeli: 2022-ben 15 409 milliárd forintra emelkedett a beruházások értéke a 2021-es 12 526 milliárd forintról. 2010-hez képest a beruházások értéke folyó áron 3,5-szeresére nőtt, volumenét tekintve pedig 2022-ben a szankciós gazdasági környezet ellenére is további 1 százalékkal nőttek az előző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság iránt töretlen a bizalom, a vállalkozások újabb és újabb fejlesztéseket indítanak.

A kiemelkedő eredmény mögött meghatározó szerepet játszott a feldolgozóipar és az ingatlanügyletek teljesítménye, miközben a költségvetési szerveknél 16 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény. Ez utóbbit a szankciós energiaválság okozta, hiszen a kormány a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő megvédése érdekében beruházási stopot hirdetett – írták.

„Annak érdekében, hogy idén elkerüljük a recessziót, jövőre pedig kilőhessen a gazdaság, beruházás- és exportvezérelt gazdaságpolitikára van szükség. A gazdasági felzárkózás érdekében tovább kell növelni a beruházások szintjét a vállalkozásoknak nyújtott állami támogatások nyújtásán keresztül, és ösztönözni kell a külföldi működőtőke beáramlását” – hangsúlyozta a minisztérium.

Kapcsolódó hír, hogy a januári, mérsékeltebb bővülést követően ismét a feldolgozóipar fellendülését tükrözi a beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke, amely 56,5 pontra nőtt a januári 55,0 pontról – jelentette szerdán a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).

A válaszadók az előző hónaphoz képest kedvezőbb folyamatokról számoltak be. A most mért BMI-indexnél 1995 óta csak három évben volt magasabb a februári  érték – írták. A BMI 50 pont feletti értéke a feldolgozóipari tevékenységek fellendülésére, 50 pont alatti értéke a recesszió felé történő elmozdulásra utal. A februári BMI ismét fellendülést mutat, a részindexek emelkedtek és bővülő tendenciára utalnak.

A foglalkoztatás 50 pont felett maradt és 0,5 százalékponttal magasabb értéken áll a januárinál. Az új rendelések mennyisége továbbra is erős bővülést mutat, ám az indexérték 0,5 százalékponttal csökkent. A termelési mennyiség index szintén bővülést jelez, az indexérték 2,3 százalékponttal nőtt.

A szállítási átfutási idő értéke viszont tartósan 50 pont alatt maradt, ugyanakkor biztató, hogy 6,6 ponttal nőtt az index értéke. A vásárolt készletek index 1,7 százalékponttal kisebb a hónapban, de tartja bővülését – közölte az MLBKT. A külpiaci mutatók stabil bővülésről tanúskodnak. Februárban az import indexe 4,0 százalékponttal, az exporté 1,8 százalékponttal magasabb lett a januárinál. A beszerzési árak emelkedése is tartós, 2,9 százalékponttal nőtt az index a múlt hónapban.

A fellendülést mutató beszerzési mennyiség index 1,1 ponttal nőtt. A késztermékkészletek indexe 1,5 százalékponttal esett vissza ebben a hónapban.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.