A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nemzeti energetikai nagyvállalat munkavállalóinak bére átlagosan havi bruttó 65 ezer forinttal emelkedik január elsejével – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
A tájékoztatás szerint az MVM Csoport vezetése sikeresen megállapodott a társasági érdekképviseletekkel és az üzemi tanáccsal a cégcsoporthoz tartozó integrált vállalatok munkavállalóinak 2023-as bérfejlesztéséről. Az egységes béremelés mértéke a tagvállalatok bérszínvonalához és gazdasági teherviselő képességéhez igazodik. Az alapbérfejlesztés az év elejéig visszamenőlegesen érvényes, havonta átlagosan bruttó 65 ezer forintot tesz ki.
Az állami tulajdonú MVM Csoport a nemzetközi energiaválságban meghatározó szerepet visz a hazai rezsivédelemben és az ellátásbiztonság garantálásában. Az Energiaügyi Minisztérium a nemzeti nagyvállalat nemzetközi jelenlétének és jelentőségének erősítését várja el a társaság megújult vezetésétől. A cégcsoport hatékony és eredményes működéséhez elengedhetetlen a tapasztalt szakemberek megtartása, magas színvonalú munkavégzésük anyagi elismerése – írta közleményében a tárca.
(MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!