2024-ben már nem elég egy-egy marketing eszközben gondolkodni


Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.

„A Maximum Web és Marketing Konferencia megálmodásánál azt tartottuk szem előtt, hogy egy napra összehozzuk az ország legelismertebb nagyvállalkozóit, szakértőit, akik a gyakorlatban végzik azt, amit napjainkban egy cégnek tudnia és alkalmaznia kell a sikeres működéshez” – fogalmazott a rendezvény ötletgazdája és tulajdonosa, a Maximum Business Web és Marketing Ügynökség alapítója, ügyvezetője.

Az idén második alkalommal életre hívott esemény fő témája: 2024 web és marketing trendjei.

„A Maximum Web és Marketing Konferencia fő célja, hogy olyan kézzelfogható és gyakorlatias tudást, információt kapjanak a jelenlévők, amellyel még nagyobb lépésekben lesznek képesek fejlődni az online térben. Azokat a vállalkozókat várjuk, akik már elindították saját cégüket, de még magasabb szintre akarnak jutni, de azokat is, akik vállalkozás indítását tervezik és a legnagyobbaktól szeretnének tanulni, motivációt szerezni” – tette hozzá Berta Gergő.

A Lurdy Házban május 23-án előadást tart mások mellett Magyarország egyik legsikeresebb vállalkozója és Cápája, Balogh Levente, Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft tulajdonosa és vezetője, Szilágyi Gábor, a MediaMarkt Magyarország ügyvezető igazgatója, Németh Kornél, a Rossmann Magyarország egyik ügyvezetője.

Nélkülözhetetlen tudás és üzleti kapcsolatok

„2024-ben már nem elég egy-egy marketing eszközben gondolkodni, hanem a 360 fokos Web és Marketing rendszereké a jövő” – hangsúlyozta Berta Gergő. „A programot úgy állítottuk össze, hogy a jelenlévők egyetlen nap alatt elég inspirációt gyűjthessenek, és a jövőt meghatározó új technológiákról és irányzatokról is értesülhessenek. Fontos látni, hogy napjainkban a digitalizáció, a mesterséges intelligencia alkalmazása, az online megjelenés és annak sikeressége már elengedhetetlen.”

A tavalyi első rendezvény után elvégzett kérdőíves felmérés azt bizonyítja, hogy a résztvevő vállalkozók száz százalékban hasznosnak és ösztönzőnek érezték a konferencián való részvételt. A rendezvény ötletgazdája és tulajdonosa azt is fontosnak nevezte, hogy az esemény a kapcsolatépítés és az üzleti ismeretségek bővítésének is nélkülözhetetlen terepe.

„A tapasztalatokra és gyakorlatra épülő előadások mellett meghívtuk azokat a legjelentősebb szolgáltatókat is, akikkel mindenképpen érdemes eszmét cserélni, akár személyre szabott ötletekkel, tanácsokkal is bővülhet a vállalkozók fegyvertára és a résztvevők nélkülözhetetlen üzleti kapcsolatokkal is gazdagodhatnak” – hívta fel a figyelmet Berta Gergő.

Forrás: Maximum Business Web és Marketing Ügynökség


Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

A celebek ideje lejárt? Így változik a vásárlói magatartás 2024-ben

Egyre tudatosabb vevők, kevésbé hatnak már rájuk a hagyományos vásárlásösztönző reklámok. A celebek szintén kezdik elveszíteni a befolyásolási képességüket, már a véleményvezérekre is csak akkor hallgatnak igazán a követőik, ha szakmai érvekkel keresik a figyelmüket – derül ki az EY legfrissebb, 30 országban több mint 23 000 fogyasztó megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.

2024. június 13.

Magyarországon is megnőhet a vállalati visszaélések száma a globális gazdasági lassulás miatt

Egyre több hazai cég lép fel tudatosan a szervezeten belüli korrupció ellen. A világgazdaság lassulása azonban olyan pénzügyi nyomást helyez a vezetőkre és munkatársakra is, ami miatt az etikus működés melletti törekvések ellenére is könnyebben követnek el szabálysértést – mutat rá az EY 53 országban, köztük Magyarországon összesen 5464 munkavállaló és igazgatósági tag bevonásával készült nemzetközi kutatása.

2024. június 13.

Az MNB 45 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovákiai cégre

Az MNB 45 millió forint bírságot szabott ki a révkomáromi (Szlovákia) székhelyű Trust Komarno s.r.o.-ra felügyeleti engedély nélküli követelésvásárlás miatt, és azonnali hatállyal megtiltotta a jogosulatlan tevékenység további folytatását, valamint feljelentést is tesz – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.