30 milliárd forintos program indul a falvakban működő kisvállalkozásoknak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A kormány 30 milliárd forintos keretösszeggel elindítja a Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook oldalára felkerült videóüzenetében pénteken.

A pályázaton 2-10 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek a 10 fő alatti cégek új eszközök, gépek vásárlására, ingatlanberuházásra, technológiai fejlesztésre.
A támogatás összegéből akár 3000 magyar mikrovállalkozás indíthat fejlesztéseket – mondta Varga Mihály hozzátéve, hogy a kormány kiemelten fontosnak tartja a kistelepüléseken és hátrányos helyzetű térségekben működő vállalkozások támogatását. Ha a helyi gazdaságok jól működnek, az adott térségben vannak munkahelyek, béremelkedések és fejlesztések – húzta alá.

A falvakban működő kisvállalkozások beruházásai nemcsak a helyi, hanem a teljes magyar gazdaság fejlődéséhez hozzájárulnak – hangsúlyozta a miniszter.
„Erős vidék, erős Magyarország. Továbbra is ez a cél” – fogalmazott.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek