45 millió forintra bírságolta az Aegont az MNB


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nem megfelelő eljárások, a biztosítási szerződések hiányos tartalmi elemei, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt kapta a bírságot a biztosító.


A jegybank hétfői tájékoztatása szerint súlyos jogsértésként értékelték, hogy a biztosító a lakásbiztosítási terméke esetében nem egyértelműen határozta meg szerződési feltételeiben az értékkövetésre és a biztosítási díj egyoldalú emelésére vonatkozó rendelkezéseket. Az értékkövetés, illetve a díjemelés során egyáltalán nem tájékoztatták az ügyfeleket az értékkövetéssel kapcsolatban őket megillető jogokról, valamint a díjemelés során a fogyasztói döntés meghozatala szempontjából jelentős információt nem teljes pontossággal közölték.

A vizsgálatkor feltárt hiányosságok ellenére a biztosító alapvetően jogszabályszerűen működik – hangsúlyozta közleményében az MNB.

A jegybanki vizsgálat problémát talált egyebek mellett a biztosító vállalatirányítási, ügymenet-kiszervezési és számviteli gyakorlatában, valamint az egyes felügyeleti adatszolgáltatások alátámasztottságában is.

ADÓ-kódex 2017 csomagok

ADÓ-TB-SZÁMVITEL 2017 csomag >>
ADÓ-TB-SZÁMVITEL 2017 + ÁHT >>
Adótörvények 2017 csomag >>
Adótörvények 2017 + ÁHT >>

Az Aegon kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb), életbiztosítási és lakásbiztosítási termékeit érintő nyilvántartási, adatszolgáltatási, adatfeldolgozási, valamint ellenőrzési rendszerei sem feleltek meg mindenben a jogszabályi előírásoknak.

A társaság többször megszegte az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásokat. Többször késve, illetve nem a megfelelő időszakra adta meg ügyfeleinek az életbiztosítási szerződések megszűnéséhez kapcsolódó, és a jogszabály szerint rendszeresen, évente teljesítendő tájékoztatásokat.

A kgfb-szerződéseknél jelentős arányban mulasztotta el vagy teljesítette határidőn túl tájékoztatási kötelezettségét például a bonus-malus besoroláshoz szükséges adatok megállapításánál, a díjhátralékos ügyfelek felszólításánál, a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnésénél és a kártérítési igények intézésénél.

A jogsértések miatt az MNB 30 millió forint felügyeleti és 15 milliós fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a biztosítóra, és kötelezte a jogszabályoknak megfelelő működésre.

A jegybank különösen a társaság piaci súlyából fakadó piaci- és ügyfélkockázatok, a jogsértések számossága, illetve rendszerszintű, többször ismétlődő jellege alapján állapította meg a bírság összegét – közölték.

A biztosítónak május 31-ig kell írásban tájékoztatni az MNB-t a jogsértések megszüntetésére vonatkozó intézkedéseiről.

Az Aegon Magyarország az MTI megkeresésére közölte: tudomásul vette a döntést, tanulmányozza a határozatot, és a mindenkor hatályos törvények és jogszabályok betartásával jár el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.