Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2023. januárban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,9, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest – jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Januárban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 4,8 százalékkal csökkent. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 6,7 százalékkal kisebb lett, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 0,3 százalékkal emelkedett.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 1,5 százalékkal csökkent. Az eladások volumene a textil-, ruházati és lábbeliüzletekben 13, a könyv-, számítástechnika-, egyébiparcikk-üzletekben 5,6 százalékkal nőtt, a használtcikk-üzletekben lényegében nem változott, míg az iparcikk jellegű vegyes üzletekben 1,9, a gyógyszer-, gyógyászatitermék-, illatszerüzletekben 2,7, a bútor-, műszakicikk-üzletekben 6,5 százalékkal mérséklődött.
Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 8,6 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 7,6 százalékkal csökkent. Az üzemanyagtöltő állomások forgalmának volumene 9,7 százalékkal kisebb lett.
A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 3,9 százalékkal nőttek. Az országos kiskereskedelem forgalma folyó áron 1333 milliárd forintot ért el idén januárban. A forgalom 48 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 34 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 18 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott – közölte a KSH.
Románia
Ezzel szemben Romániában 5,7 százalékkal nőtt januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adatok szerint az előző év januári adatokhoz képest – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet (INS). A szezonális és naptárhatással kiigazított adatsor 5,3 százalékos növekedést mutat. A nyers adatok szerinti bővülés főként a nem élelmiszer-kiskereskedelem 9,1 százalékos forgalomnövekedésének köszönhető, az élelmiszerekből, italokból és dohánytermékekből 5,4 százalékkal nőttek az eladások. Az üzemanyag-értékesítésben 0,4 százalékos visszaesést regisztráltak tavaly januárhoz képest.
Tavaly decemberhez viszonyítva a nyers adatok szerint 22 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene Romániában, ami szezonális és naptárhatással kiigazítva már 0,7 százalékos növekedésnek felel meg. Tavaly 4,4 százalékkal emelkedett Romániában a kiskereskedelmi forgalom volumene éves összevetésben, miután 2021-ben 10,1 százalékkal nőtt 2020-hoz képest.
Európai Unió
Havi összevetésben nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban januárban. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn azt közölte, hogy januárban az euróövezetben és az Európai Unióban is 0,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom decemberhez képest, amikor az euróövezetben 1,7 százalékos, az EU-ban pedig 1,6 százalékos forgalomcsökkenést regisztráltak novemberrel összevetve.
Éves összevetésben az euróövezetben a kiskereskedelmi forgalom a decemberi 2,8 százalékos csökkenés után januárban 2,3 százalékkal esett, míg az EU-ban a decemberi 2,5 százalékos csökkenést követően januárban 2,2 százalékkal zsugorodott. Elemzők előzetesen nagyobb mértékű, 1 százalékos havi szintű euróövezeti bővülést és kisebb mértékű, 1,8 százalékos éves szintű visszaesést vártak.
Decemberhez képest Hollandiában nőtt a legnagyobb mértékben, 4,9 százalékkal a kiskereskedelmi forgalom januárban, továbbá Luxemburgban (4,6 százalékkal) és Szlovéniában (4,1 százalékkal). A kiskereskedelmi forgalom havi szinten a legjelentősebben Ausztriában (-9,8 százalék) és Szlovákiában (-1,4 százalék).
Az év első hónapjában éves bázison Szlovéniában bővült a legnagyobb mértékben, 18,5 százalékkal a forgalom. A második legnagyobb növekedés Romániában volt 5,8 százalékkal, majd Máltán 5,7 százalékkal. A legjelentősebb, 8,9 százalékos éves csökkenés Belgiumban volt, Németországban 6,8 százalékos, Dániában és Svédországban pedig egyaránt 5,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom éves szintű visszaesése.
(MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!