450 forint lesz a BKK-vonaljegy szeptembertől


Szeptembertől egy BKK-vonaljegy 450 forintba kerül majd, a buszokon megvásárolható jegy 600 forint, a 10-es gyűjtőjegy 4000 forint lesz, a bérletek ára nem változik – jelentette be a főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán. Jelenleg 350 forintba kerül a vonaljegy, és 3000 forint a gyűjtőjegy ára.

„Meg kell emelnünk a BKK-vonaljegyek árait, hogy a bérletekét ne kelljen és biztonságban legyen a budapesti közösségi közlekedés” – írta Karácsony Gergely. Hozzátette: a vonaljegyek ára tíz éve változatlan, a MÁV, a Volán és számos nagyváros már árat emelt az elmúlt hónapokban; „Budapesten sem tehetünk mást”.

A főpolgármester a bejegyzésben kitért arra, hogy jelenleg a magyar városok közül Budapesten az egyik legolcsóbb a vonaljegy. Közlése szerint azért emelték a jegyárat, hogy a bérletek árát ne kelljen, és hogy arra ösztönözzék az embereket, hogy alkalmi jegyvásárlás helyett inkább bérletet vegyenek, és ha már bérletük van, akkor még többet használják a közösségi közlekedést.

„Az elmúlt években mindent megtettünk, hogy a kormányzati megszorításokból a lehető legkevesebbet érezzenek meg a budapestiek” – írta, hozzátéve: „most a minimumot léptük meg a biztonságosan működő Budapest érdekében, a jövő érdekében”.

A jegyáremelkedéssel kapcsolatban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel azt közölte, hogy az elmúlt évek gazdasági folyamatai, az energiaárak drasztikus emelkedése és az általános infláció miatt vált szükségessé ez a lépés.

A BKK ismertette azt is, hogy a járvány vége óta egyre többen térnek vissza a közösségi közlekedéshez, de összességében jelentősen csökkent a BKK jegyárbevétele az elmúlt négy évben: 2022 végére 16 százalékkal volt alacsonyabb, mint 2019-ben, miközben az energiaárak növekedésével és az általános inflációval a kiadások drasztikusan emelkedtek.

A fenntartó fővárosra egyre magasabb teher hárul, 60 milliárd forinttal került többe a fővárosnak a közösségi közlekedés, mint 7 évvel ezelőtt – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.