5 százalékkal nőtt a gazdaság


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a harmadik negyedévében 5,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, a harmadik negyedévi növekedéshez a szolgáltatások 2,1, az ipar 1,5, az építőipar 1,0 százalékponttal járult hozzá – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye éves összevetésben 4,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,1 százalékkal nőtt – erősítette meg pénteken második becslése alapján a KSH.

Az ipar teljesítménye 7,6 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 8,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten a második negyedévi 4,0, illetve 3,2 százalékos növekedés után. A feldolgozóipari ágazatok közül a közútijármű-gyártás és a számítógép, elektronikai és optikai termékek gyártása járult hozzá a legnagyobb mértékben az iparban hozzáadott érték növekedéséhez – jegyezte meg a KSH.

Az építőiparban hozzáadott érték növekedése viszont 18,1  százalékosra lassult a második negyedévi 27,4 százalékosról.

A mezőgazdaság teljesítménye 1,6 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához képest, mivel mind a három idei negyedévben elmaradt a tavalyitól, a harmadik és az első három negyedévben egyaránt 0,1 százalékponttal lassította a gazdasági növekedést.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 3,9 százalékkal nőtt, a legnagyobb bővülést a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás érte el 8,7 százalékkal az előző negyedévi 7,8 százalék után. A logisztikai szolgáltatások (szállítás, raktározás) teljesítménye az előző negyedévhez hasonlóan 6,5 százalékkal nőtt.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 4,2 százalékkal, ezen belül legnagyobb arányt képviselő vásárolt fogyasztás 5,0 százalékkal nőtt a tavalyi év harmadik negyedévéhez viszonyítva.

A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 5,4 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az átlagot meghaladó mértékben, 18 százalékkal nőtt a tartós fogyasztási cikkek – személygépjármű, bútor, nagyobb elektromos fogyasztási cikkek – változatlan áron számolt vásárlása, és 5,9 százalékkal nőtt a féltartósaké, mint a ruházati cikkek, kisebb gépek, járműalkatrészek. Ugyanakkor elmaradt az átlagtól a nem tartós termékekre,  élelmiszerekre,  háztartási energiaára,  vízellátásra, gyógyszerekre és a szolgáltatásokra fordított hazai fogyasztási kiadások volumene, egyaránt 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.