500 millió számla – mérföldkőhöz ért a Számlázz.hu


Gazdaságtörténelmi pillanat: a Számlázz.hu rendszerében kiállították az 500 milliomodik számlát. Magyarország egyik legjelentősebb fintech vállalatának platformján 2005 nyarán keletkezett az első számla. Ha képzeletben kinyomtatnánk és egymás mellé raknánk a félmilliárd számlát, akkor hét és félszer érné körbe a Földet az Egyenlítő mentén.

Hosszú út vezetett az 500 milliomodik számláig: a Számlázz.hu-t három magyar szakember garázscégként indította útjára. 2005. augusztus 11-én 12 óra 8 perckor személyesen az egyik alapító állította ki a cég történetének első számláját – érdekesség, hogy ő ma is a vállalat egyik tanácsadója. A százezredik számlát 2011 végén hozták létre, majd 2013-ban jött az újabb mérföldkő, az egymilliomodik számla. Három évvel később, 2016 nyarán megszületett a tízmilliomodik, 2020 őszén pedig a százmilliomodik számla. Innen felgyorsultak az események, 2024 augusztusában már az 500 milliomodik számlát ünneplik a fintech cégnél.

„Évről évre átlagosan közel 50%-os a bővülés. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak az ügyfelek száma növekedik folyamatosan, hanem az átlagosan kibocsátott számlák száma is. Az e-kereskedelem volumene az elmúlt 10 évben óriási növekedésen ment keresztül, amelyhez hozzájárult a covid járvány is” – mondta Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője. Ma már a kisvállalkozókon kívül olyan cégek is a Számlázz.hu-n keresztül intézik a pénzügyi adminisztrációjukat, amelyek naponta több ezer számlát és bizonylatot is kiállítanak.

„Az elmúlt 19 év és az 500 millió számla sok érdekes helyzetet is okozott. Egyik ügyfelünk egy gombnyomással kiszámlázta a teljes éves magyar GDP másfélszeresét. Nyilvánvalóan egy téves számla volt, amelyet természetesen sztornózott is” – mondta Ángyán Balázs, aki hozzátette: a milliárdos számlák egyáltalán nem ritkák a Számlázz.hu rendszerében, azonban inkább a kisebb értékű számlák a jellemzőek.

Az 500 millió számlát fizikai valójában elképzelni is nehéz. Amennyiben ennyi számlát két példányban ki kellett volna nyomtatni, akkor egy akkora erdő tűnt volna el a Föld felszínéről, amekkorát egy kisebb falu foglal el. Ha ennyi papírt a rövidebb oldala mentén egymás mellé tennénk, akkor kb. 800-szor érne fel a Nemzetközi Űrállomásig, és nagyjából 7,5-szer érné körbe a Földet az Egyenlítő mentén. A számlaadatok tárolásához pedig akkora tárhelyre lenne szükség, ahol akár a világ legnagyobb könyvtárának, az amerikai Kongresszusi Könyvtárnak az összes kötete is elférne digitalizáltan.

„A következő hónapokban és években további növekedésre számítunk. Sokat elmond a helyzetről, hogy ma egyetlen hónap alatt állítanak ki annyi számlát a Számlázz.hu ügyfelei, mint a cég első tíz évében összesen. Sok sikert és nagyértékű számlákat kívánunk minden vállalkozónak a következő 500 millióhoz” – tette hozzá Ángyán Balázs.

Forrás: szamlazz.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. október 21.

A női vezetők, mint gazdaságunk fontos sikertényezői

Egy szervezetben a női vezetők arányának 10%-os növekedése akár 7%-os innovációs teljesítménynövekedést eredményezhet – derül ki a WILL Foundation által készített kutatásból. A legfelsőbb vezetői szinteken lévő nők pedig akár 27%-kal javíthatják a vállalatok pénzügyi teljesítményét, hozzájárulva ezzel a vállalatok sikeréhez. A női vezetők és nők munkahelyi arányos képviseletét vizsgálták a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által támogatott kutatásban.