7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak, növekedett az export volumene


2023. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Októberhez viszonyítva átlagosan nem változtak az árak, azonban a járműüzemanyagok 3,6 százalékkal olcsóbbak lettek – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Októberben az export euróban számított értéke 1,2 százalékkal nagyobb, míg az importé 13 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 2,0 milliárd euróval javult, 1,0 milliárd euró lett – közölte első becslése alapján a KSH.

7,9 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára októberhez viszonyítva csökkent

Az élelmiszerek ára egy év alatt 7,1 százalékkal emelkedett, ezen belül leginkább a cukoré (49,7 százalék), a csokoládé és kakaóé (19,1 százalék), az alkoholmentes üdítőitaloké (17,9 százalék), valamint a büféáruké (17,0 százalék). A termékcsoporton belül a tojás ára 24,4, a liszté 15,8, a sajté 10,4, a vaj és vajkrémé 9,9, a száraztésztáé 7,4 százalékkal csökkent.

A háztartási energia 18,1 százalékkal olcsóbb lett, ezen belül a vezetékes gázért 36,2, az elektromos energiáért 3,5 százalékkal kevesebbet, a tűzifáért 0,8, a palackos gázért 1,9 százalékkal többet kellett fizetni.

A járműüzemanyagok ára 25,4 százalékkal nőtt. A KSH jelentése szerint a szolgáltatások 12,6 százalékkal drágultak, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 20,7, az üdülési szolgáltatás 15,8, a sport- és múzeumi belépők 14,1, a járműjavítás és -karbantartás 13,8 százalékkal többe, az utazás munkahelyre, iskolába 21,7 százalékkal kevesebbe került.

A szeszes italok, dohányáruk ára 10,6, ezen belül a szeszes italoké 12,1 százalékkal nőtt. Az állateledelek ára 24,3, a mosó- és tisztítószereké 15,2, a testápolási cikkeké 7,7, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 3,3 százalékkal magasabb lett.

A KSH közölte: a tartós fogyasztási cikkekért 0,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ezen belül a használt személygépkocsik ára 9,5 százalékkal csökkent, a konyha- és egyéb bútorok ára 9,4, a fűtő- és főzőberendezéseké 4,3, a szobabútoroké 3,7, az új személygépkocsiké 3,3 százalékkal nőtt.

Októberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan nem változtak. Az élelmiszerek átlagosan 0,5 százalékkal drágultak, meghatározóan az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déli gyümölcs) árának 6,6 százalékos emelkedése következtében. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára átlagosan nem változott. A baromfihús 2,0, az étolaj 1,9, a vaj és vajkrém 1,6, a cukor 0,8 százalékkal kevesebbe került, mint októberben.

Novemberben a járműüzemanyagok ára 3,6 százalékkal csökkent. A ruházkodási cikkek 1,2 százalékkal drágultak. A háztartási energiáért 1,2, ezen belül a vezetékes gázért 2,5, a tűzifáért 0,6 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, mint októberben.

1,0 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet októberben

A gyorsjelentés szerint az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 0,6 százalékkal csökkent, míg az importoldalon 1,9 százalékkal nőtt. Októberben a kivitel értéke 12,8 milliárd eurót (4930 milliárd forintot), a behozatalé 11,7 milliárd eurót (4530 milliárd forintot) tett ki.

A kivitel 77, a behozatal 70 százalékát az EU tagállamaival (EU27_2020) bonyolította le Magyarország – derül ki a KSH jelentéséből. A külkereskedelmi termékforgalom októberi részletes adatait december 22-én közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.