836 millió euróra nőtt a tavaly novemberi exporttöbblet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tavaly novemberben az export euróban kifejezett értéke 7,9, az importé 2,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérve. A külkereskedelmi mérlegtöbblet 507 millió euróval emelkedett és 836 millió eurót tett ki.

Az aktívum 25 millió euróval több az első becslésben közöltnél, amikor az export 6,9 és az import 1,9 százalékos emelkedését jelezte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A forint árfolyama az euróhoz mérten 7,8, a dollárral szemben 0,7 százalékkal gyengült. A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a behozatalban 3,3, a kivitelben 4,6 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A cserearány 1,3 százalékkal javult.

10 százalékkal nőtt a gépek és szállítóeszközök exportja

Tavaly novemberben a kivitel volumene 11,8, a behozatalé 7,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 9,7, a behozatalé 6,0 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz viszonyítva az export szezonálisan és munkanappal kiigazított volumene 0,2, az importé 1,6 százalékkal emelkedett.

Novemberben a gépek, szállítóeszközök euróban mért exportja 5 hónap csökkenés után harmadik hónapja emelkedett az egy évvel korábbihoz mérve és egész évben a legnagyobb ütemben, 10,0 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, miközben az import 4,2 százalékkal emelkedett. Az exporttöbblet 369 millió euróval 1,376 milliárd euróra nőtt.

A feldolgozott termékek kivitele 5,8 százalékkal nőtt, az import 7,0 százalékkal emelkedett, amiből 447 millió euró deficit származott, 60 euróval több az előző novemberinél. Az élelmiszerexport 3,7 százalékos növekedéséből és az import 3,3 százalékos csökkenéséből 201 millió aktívum eredt, 41 millió euróval több az egy évvel korábbinál. Az energia kereskedelem deficitje 129 millió euróval csökkent az előző év novemberéhez mérve és 333 millió euró lett, mivel az import 23,5 százalékkal, az export 11,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az export és az import is 5 százalék felett csökkent 11 hónap alatt

A múlt év január-novemberében az export 5,4 százalékkal, az import 6,9 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától, a külkereskedelmi mérleg többlete 5,396 milliárd eurót tett ki, 1,161 milliárd euróval többet, mint egy évvel korábban. A forint az euróhoz képest 7,9, a dollárhoz viszonyítva 6,6 százalékkal leértékelődött.

export

A gépek, szállítóeszközök exportjának euróban számolt 5,4 százalékos és importjának 6,9 százalékos csökkenése mellett 10,992 milliárd exporttöbblet keletkezett, amiből a közúti járművek 7,148 milliárdot hoztak annak ellenére, hogy az export 9,3 százalékkal, az import viszont csak 1,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. Az energiafejlesztő gépek forgalmából 2,906 milliárd euró exporttöbblet származott az export 14,9 százalékos és az import 10,2 százalékos csökkenése ellenére, és a híradástechnikai eszközök forgalmából is 2,846 milliárd euró volt az aktívum stagnáló export és 2,2 százalékkal nagyobb import mellett.

Az élelmiszeripari exporttöbblet 2,069 milliárd eurót tett ki a kivitel 3,9 százalékos és a behozatal 1,3 százalékos növekedéséből, amihez a gabonaexport 17,2 százalékos növekedése 1,216 milliárd euróval járult hozzá, 1,5 százalékkal kisebb import ellenében.

A feldolgozott termékek 5,062 milliárd euró importtöbbletéből 3,174 milliárd euró a vas, acél és egyéb fémek kereskedelme okozta, miközben a gyógyszerkereskedelemből az export 12,4 százalékos és az import 21,5 százalékos emelkedése ellenére is 810 millió euró többlet származott. Az energiahordozók kereskedelme 2,913 milliárd euróval csökkentette az áruforgalmi többletet annak ellenére, hogy az import euróban 36,9 százalékkal, változatlan áron 12,4 százalékkal, az export 17,1 százalékkal, volumenben 7,3 százalékkal csökkent.

Ázsiával 11,263 milliárd eurónyi a deficit

Az európai országokkal lebonyolított áruforgalomban 14,273 milliárd euró aktívum keletkezett az export 5,4 százalékos és az import 6,9 százalékos csökkenése következtében. A Németországba irányuló kivitel 4,9 százalékkal az onnan származó import 9,8 százalékkal csökkent, így 4,734 milliárd euróra nőtt az aktívum. Romániával szemben 2,605 milliárd exporttöbblet halmozódott fel a múlt év január-novemberében miután az import 10,8 százalékos visszaesésével szemben az export 2,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az Egyesült Királysággal szemben 1,6, Olaszországgal és Spanyolországgal szemben 1,2 milliárd euró volt az tizenegyhavi exporttöbblet.

Az ázsiai országokkal lebonyolított forgalomban 11,263 milliárd eurónyi deficit alakult ki az import 13,4 százalékos és az export 10,0 százalékos növekedésének eredőjeként. Ebből Kínára jutott 5,480 milliárd euró 20,4 százalékos exportnövekedés az import 19,4 százalékos növekedése mellett, Dél-Koreával szemben 2,689 milliárd euró volt a deficit 26,7 százalékos exportnövekedés ellenére az import 22,9 emelkedésével szemben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.