A bajjal együtt nő az adóhatóság szigora is


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A vállalkozások manapság legkevésbé az adózási ügyeikkel törődnek. Fontosabb most a túlélés, az üzemi eredmény tartása. Szakértők szerint a büdzsé bevételi kényszere miatt érdemes felkészülni az adóhatósági eljárások szigorodására.

A pénzügyi és gazdasági válság begyűrűzésével az adózás, az adózási kérdések pillanatnyilag háttérbe szorultak. Prózaian: a cégeknek kisebb gondjuk is nagyobb az adózásnál – osztotta meg tapasztalatait a Napi Gazdasággal Gombkötő Bálint, a KPMG vezető adómenedzsere. Ráadásul ha beüt a krach, akkor túl sok feladat nem is lesz az adótervezés, adófizetés ügyében. Az üzemi nyereség elérése sokkal fontosabbá válik. A recesszióban amúgy is kevesebb bevétel után kell értelemszerűen kevesebb adót fizetni.

A szakértők szerint a vállalkozásoknál a közeljövő kerül előtérbe, vagyis a pillanatnyi cél a túlélés, így minden más, távolabbi cél és előny háttérbe szorul. Így az adótervezés helyett a tanácsadás más elemei iránt érdeklődnek inkább a vállalatok. Fontosabb lett például a transzferár-tanácsadás, hiszen megváltozott a piac árazása, és a felek között is sokkal keményebbek lettek az alkuk – magyarázta Erdős Gabriella, a PricewaterhouseCoopers cégtársa.

Persze nemcsak ez okoz fejtörést. Az adókedvezmények egy része például vállalásokhoz kötődik, amit jelenleg elég nehéz teljesíteni: a fejlesztési adókedvezményhez új munkahelyeket kell teremteni, folyamatosan emelkedő árbevétel mellett. Az ilyen típusú projekteket, vállalásokat felül kell vizsgálnia minden érintettnek – annál is inkább, mert kérdéses, hogy elfogadják-e vis maiornak az árbevétel-növekmény teljesítésénél a gazdasági válságot a hatóságok.

A társasági adóban várhatóan felértékelődik jövőre a veszteségelhatárolás és a céltartalékképzés: ezek az elemek biztosan hangsúlyosabban jelennek meg a bevallásokban. Összességében ott centralizálódik majd a tanácsadás, ahol bizonytalansági tényezők alakulnak ki – foglalta össze a szakértő. Különösen ilyen lesz az adózási eljárások köre, hiszen itt nemcsak a vállalatok oldaláról, hanem az adóhatóság szempontjából is megnő az ügyletek jelentősége. Nyilvánvaló, hogy az állam is pénzhiánnyal küzd, vagyis ki akarja majd hozni a maximumot a helyzetből: kézenfekvőnek tűnik, hogy ezt többek között az adóbehajtás erősítésével szeretné elérni. A cégeknek erre mindenképp fel kell készülniük, különösen az ellenőrzési irányelvekben lefektetett alapelvek alapján.

Forrás: Napi Gazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Magyarországnak bőven van teendője a régiós “hosszútávfutásban”

A tíz- és húszéves időtávon kirajzolódó trendek – ezen belül az egyik fontos mutató, a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP – alapján a magyar gazdaság gyengébben áll a többi régiós országhoz képest. Az uniós átlag háromnegyedénél jár most Magyarország, míg Csehország 91, Lengyelország 80, Románia 78 százalékos arányt tud felmutatni, miközben Szlovákia viszont csak 73 százalékot. Ahhoz, hogy a magyar felzárkózás ütemesebb legyen, a képzett, minőségi munkaerő irányába kell elmozdulni.

2024. április 19.

Az MNB 28 millió forintra bírságolta az UniCredit Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több mint 28 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt; a hiányosságok nem veszélyeztetik a hitelintézet biztonságos működését – közölte a jegybank pénteken.

2024. április 19.

Rosszul meghatározott árral sokat lehet bukni az ingatlaneladáson

Minél hosszabb ideig van a piacon egy ingatlan, annál nagyobb az esély, hogy csak komoly árengedménnyel lehet értékesíteni, mutatott rá az Otthon Centrum elemzése, amely az értékesítési idő és az alku mértékének összefüggését vizsgálta.