A CETIN Hungary Zrt. több mint 26 milliárd forint beruházást hajtott végre tavaly


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A telekommunikációval foglalkozó CETIN Hungary Kft. 2022-ben, működésének második évében 33 százalékkal 26,2 milliárd forintra növelte beruházásait a nemzetközi számviteli rendszer szerinti (IFRS) adatok alapján – közölte Kübler-Andrási Judit vezérigazgató kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A CETIN Hungary Zrt. független, integrált telekommunikációs infrastruktúra-szolgáltató vállalat, amely 2020 júliusban indult Magyarországon a Telenor (ma Yettel) távközlési társaságból kiválva. A zrt. 75 százalékos tulajdoni hányada a CETIN-csoport kezében van, az állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. részesedése 25 százalék.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a társaság árbevétele tavaly 12,5 százalékkal 51,4 milliárd forintra nőtt, a kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény (Ebitda) 5 százalékkal emelkedve 37,7 milliárd forintot ért el.

A CETIN Hungary Zrt. a Csehországban, Bulgáriában és Szerbiában működő CETIN-csoport tagja, amelynek többségi tulajdonosa (70 százalék) a Csehországban alapított nemzetközi befektetési csoport, a PPF Group. A négy országot tömörítő csoport árbevétele tavaly 11 százalékkal 889 millió euróra nőtt, az Ebitda 4,8 százalékkal 631 millió euróra emelkedett.

Magyarországon a CETIN Hungary Zrt. mintegy négyezer bázisállomást, az ezeket összekötő teljes átviteltechnikai hálózatot, valamint a kiszolgálásukat biztosító tíz adatközpontot és annak IT infrastruktúráját tulajdonolja és üzemelteti 200 munkatárssal.

Kübler-Andrási Judit a tavalyi feladatok között említette a mobil infrastruktúra korszerűsítését. 2022-ben a bázisállomások csaknem felét (1250) újították fel, ezzel korszerűsített bázisállomások mintegy negyede, a teljes állomány csaknem 15 százaléka már 5G-képes.

A társaság két magyarországi hotelben összesen 77 szolgáltatófüggetlen beltéri antennarendszert épített ki. A Samsung SDI gödi gyárában az ország egyik legnagyobb ilyen rendszerét – 339 darab antennával és mintegy 21 ezer méter kábellel – telepítették.

Az energiafelhasználás és a költségek csökkentése érdekében három településen – Gyálon, Dunaharasztiban és Érden – a bázisállomások zöldenergiával történő üzemeltetését tesztelték. A cégvezető úgy vélte, hogy a jövőben az állami ösztönzők is szükségesek ezek elterjedéséhez.

Kübler-Andrási Judit az idei célkitűzések között a bázisállomások további felújítását, valamint a növekvő adatfelhasználási igények miatt a rádió-hozzáférési hálózati kapacitás további 25 százalékos növelését említette. A beruházásokra fordított összeg a tervek szerint az idén 29 milliárd forintra emelkedik. Újabb 250 bázisállomás modernizációja valósulhat meg, az év végére a megújult bázisok száma 3200-ra emelkedhet, ezek 23 százaléka már képes lesz az 5G adatforgalom kezelésére. Az összes, 4000 bázisállomás 2024-re újulhat meg.

Kübler-Andrási Judit elmondta: a CETIN Hungary Zrt. tevékenységében a hangsúlyt a hagyományos adatcsatlakozási és infrastrukturális szolgáltatások nyújtásától az ügyfélközpontú, biztonságos és komplex digitális hálózati megoldások agilis biztosítása felé helyezi át. A stratégia részeként nagyobb szeletet kap az építőipar számára nyújtott távközlési infrastruktúra biztosítása. A társaság célja, hogy az 5-7 legnagyobb hazai ingatlanbefektető, tervező, kivitelező céggel partnerségi megállapodást kössön – jelezte.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Ez pörgeti fel a használtautó-piacot a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

2024. május 9.

Mostantól a kisvállalkozók is pár perc alatt megmérhetik a karbonlábnyomukat

Új fejezet kezdődik a kis- és egyéni vállalkozások számára: egyre többen követelhetik meg a beszállítóiktól, hogy elkötelezettséget mutassanak a fenntarthatóság terén. A társadalom részéről is egyre nagyobb az igény, hogy a vállalkozások környezetvédelmi törekvései átláthatóak legyenek. Kevés cég tudja azonban, hogy mekkora a karbonlábnyoma és hogyan tudná csökkenteni azt. Íme pár hasznos tipp a kibocsátás minimalizálására.

2024. május 9.

Az adományozásban rejlő lehetőség

„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.