A fiatalok is ajándékoznak Karácsonykor


A fiatalok döntő része, 84 százaléka tervez ajándékot adni szeretteinek karácsonykor. Ők az idén átlagosan 40 ezer forintot szánnak az ajándékok megvásárlására a tavalyi 37 ezer forint után. Ugyanakkor a medián 25 ezer forint, tehát az ajándékozásra készülő fiatalok fele ennél nagyobb, a másik fele kisebb összeget fordít erre a célra a K&H ifjúsági index szerint. A fiatalok 3 százaléka nem költ ajándékokra, ők maguk készítik a meglepetéseket.

Kicsivel több pénzből vásárolnának ajándékokat az idei karácsonyra a fiatalok, mint egy évvel ezelőtt, ám igen jelentősek a különbségek – derül ki a K&H ifjúsági indexből, amely a 19-29 évesek karácsonyi vásárlási szokásait vizsgálta. A megkérdezett fiatalok 84 százaléka tervez ajándékot adni szeretteinek, főként a szüleiknek, partnerüknek, házastársuknak. 34 százalékuk a barátoknak is készül meglepetéssel, ami jelentős növekedést jelent a tavalyi 23 százalékhoz képest. Mennyiért?A kutatás szerint az ajándékozásra készülő fiatalok 3 százaléka nem költ ezekre, hanem saját maga készíti a meglepetéseket. Aki vásárol, az átlagosan 40 ezer forintért szerezné be, szemben az egy évvel korábbi 37 ezer forinttal. A szélsőséges válaszok nélküli átlag 38 ezer forint lett az idén, a medián pedig 25 ezer forint. Utóbbi összeg azt jelenti, hogy az ajándékvásárlást fontolgató fiatalok fele ennél alacsonyabb, a másik fele pedig magasabb összeget költene erre.

A részeredmények még érdekesebbek: 8 százalékos azoknak az aránya, akik 5 ezer forintnál kisebb összegből gazdálkodnának az ajándékozási szezonban, 7 százalékuk 5-9, 11 százalékuk 10-14 ezer, 10 százalékuk pedig 15-19 ezer forintért vásárolna. További 7 százalékuk 50-74 ezer, szintén 7 százalékuk 75-99 ezer forintos ajándék-költségvetést állít össze, miközben 8 százalékuk 100 ezer feletti kiadásra készül. Több vagy kevesebbA központi régióban élő, ajándékozást tervező fiatalok körében volt a legmagasabb az átlagérték, ők átlagban 49 ezer forintért vennének ajándékot. A nyugati országrészben lakók lényegében az átlagnak megfelelő, 42 ezer forintos összeget mondtak, a keleti régiókban élőknél viszont ugyanez az összeg 31 ezer forint. A múlt évhez képest az idén kevesebben mondták, hogy kevesebbet költenek az előző évhez képest: 14 százalékra csökkent az arányuk az egy évvel korábbi 26 százalékról. A legtöbben – 51 százalék – nem módosították az ajándékozásra szánt összeget, 34 százalékuk viszont igen. K&H ifjúsági indexA 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2023. november 6-18. között történt.

Forrás: K&H ifjúsági index


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).