A fogyasztás visszaesése bünteti a cégeket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A belső kereslettől függő ágazatokban tovább nőtt a cégbedőlések száma – derül ki a Bisnode elemzéséből. A gazdaság szerkezete viszont ettől stabilabb lesz.


Még mindig nem ért véget az a vesszőfutás, amit a visszaeső belső fogyasztás miatt kell elszenvedniük a vállalkozásoknak: az elmúlt 12 hónapban nemhogy csökkent volna, hanem valamelyest még emelkedett is az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártásával, a kiskereskedelemmel, a gépjármű kereskedelemmel, a vendéglátással foglalkozó cégek bedőlési aránya.

Jól látszik, melyek azok az ágazatok, amelyeket továbbra is sújtanak az évek óta tartó gazdasági válság hatásai: a korábbi 12 hónap adataival összehasonlítva 2012. április 1-je és 2013. március 31. között valamelyest tovább nőtt az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásával, a gépjármű kereskedelemmel, a kiskereskedelemmel és a többi között a vendéglátással foglalkozó cégek bedőlési aránya – derül ki a Bisnode üzleti információs szolgáltató legfrissebb, ay Adó Online-hoy eljuttatott elemzéséből. A számítógépek, elektronikai termékek és a bútorgyártás területén is romlott a helyzet.

A bedőlési arány a felszámolások és csődök cégszámhoz viszonyított arányát jelzi, így alkalmas arra, hogy a segítségével jellemezzük egy-egy ágazat helyzetét.

Egyértelmű, hogy a belső fogyasztás visszaesése továbbra is sújtja a vállalkozásokat. Nem csak az élelmiszerek, tartós fogyasztási cikkek kereskedelmével foglalkozó cégek körében nőtt a felszámolások, csődök aránya, hanem például a pénzügyi szolgáltatások, a művészet, a szórakozás és a szabadidő területén is – mondja Keleti József, a döntéstámogató információkat szolgáltató Bisnode ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint az ok az, hogy a háztartások részben kényszerűségből, részben önként visszafogták kiadásaikat. Azokban a családokban, ahol egy vagy több kereső munkanélküli lett az elmúlt időszakban vagy a hitelek törlesztő részleteit nyögik, egyszerűen nem jut annyi pénz élelmiszerre, szórakozásra mint korábban. A többiek pedig egyelőre kivárnak, például az új autó, motorkerékpár vásárlással, hiszen még mindig nem tudható, mikor kerül felszálló ágba a gazdaság. A bedőlési arány továbbra is az építőipar területén a legmagasabb (6,6%), ami a felújítások, az építkezések és a beruházások elmaradásával magyarázható.

Fontos azonban, hogy ez a folyamat az ágazatok szerkezetére nézve korántsem egyértelműen negatív. Tény, hogy a bedőlő cégek egy része olyan vállalkozás, aminek az évek óta tartó krízis során egyszerűen kimerültek a pénzügyi tartalékai, és a tulajdonosok sem rövid, sem hosszú távon nem látnak már perspektívát a működtetésben, így kénytelenek bezárni a boltot. Bár a fogyasztás visszaesése mellett sokan küszködnek a hitelek hiányával, a bankok szigorú garanciavállalási előírásaival is, a felszámolások és csődök hosszú távon oda vezetnek, hogy jellemzően a stabil, jó stratégiával versenyző vállalkozások maradnak talpon. Ez pedig erősebb, kevésbé sérülékeny ágazati és gazdaságszerkezetet hoz létre regionális és országos szinten is – teszi hozzá Keleti József.


Kapcsolódó cikkek

2024. február 21.

Rangos nemzetközi turisztikai díjakat hozott a kínai újév Magyarországnak

Kínától, az egyik legfontosabb küldőországtól öt jelentős szakmai elismerésben részesült a magyar turisztikai szektor. A kínai National Geographic Travel a legminőségibb úti célok között ajánlja Magyarországot, a Voyage Magazine pedig az Év új feltörekvő desztinációjának választotta hazánkat. Emellett az ország vezető turisztikai médiuma, valamint a legnagyobb szálláshelyfoglaló platformja több kategóriában is a legjobbak közé sorolta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) országimázsépítő és forgalomösztönző tevékenységét.

2024. február 21.

Új rendelet az élelmiszer-infláció kezelésére

Valószínűleg a legtöbben találkoztunk már olyan helyzettel, amikor megvettük kedvenc csokoládénkat az élelmiszerboltban, majd otthon felbontva meglepődve tapasztaltuk, hogy a csokoládé mérete és súlya csökkent, miközben a csomagolás és az ár változatlan maradt. Ezt a jelenséget angolul shrinkflation-nek, magyarosítva „zsugorflációnak” nevezik, amely nem csak a csokoládénál, hanem bármilyen előre csomagolt terméknél előfordulhat. A jelenség csökkentése, megelőzése, illetve a fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében a magyar kormány elfogadta az 1/2024. (I. 9.) Korm. rendeletet, amely 2024. február 1. napján lépett hatályba.