A GVH iránymutató döntéssel segíti a startupokba történő befektetést


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta az informatikai képzési szolgáltatásokat nyújtó CodeCool Kft. felvásárlásához kapcsolódó versenykorlátozásokat értékelő eljárását; a versenyhivatali döntés lehetővé teszi, hogy startupok értékesítésekor olyan feltételeket kössenek ki, amelyek biztosítják, hogy az innováció feltalálói és kidolgozói később ne támasszanak versenyt ugyanazon ötletükre alapozva – közölte a hivatal.

Ezzel vonzóbbá válhat a befektetés a startup jellegű vállalkozásokba – jelezte a GVH.

A versenyhatóság közleményében ismerteti: az utóbbi években Magyarország – különösen Budapest – is központjává vált az úgynevezett startup tevékenységnek, amely olyan nagy növekedési potenciállal rendelkező vállalkozások alapítását jelenti, amelyek többsége termék vagy üzleti modell innovációjával foglalkozik. A legtöbb startup számára a növekedés egy pontján a pénzügyi befektető megjelenése biztosítja a továbbfejlődés lehetőségét, ami a vállalkozás teljes vagy részbeni értékesítését jelenti.

Általános gyakorlat, hogy a vevők az ilyen vállalati tranzakciók során kikötéseket tesznek, amikkel a vállalkozásokból kiváló tulajdonost (eladót) néhány évig távol tartják attól a piactól, amelybe a vevő a vétel révén beszáll. Ezt a fajta versenytilalmat a versenyszabályozás – bizonyos keretek között – jogszerűnek ismeri el, de csak a vállalkozásból teljesen kilépő tulajdonosokra vonatkozóan – mutat rá a hivatal.

A startup-ok esetében az eladó ötletgazdák kisebbségi tulajdonosként gyakran továbbra is a vállalkozásban maradnak a pénzügyi befektetők mellett, és csak egy későbbi fázisban várható esetleges teljes kilépésük. A GVH mostani döntésében egyértelművé tette, hogy a kisebbségi tulajdonosként a cégben maradó ötletgazdák jogszerűen kötelezhetők arra, hogy ne támasszanak párhuzamos versenyt a startup cégnek kisebbségi tulajdonuk fennállási ideje alatt, és annak megszűnését követő két évig sem.

A GVH döntésével a startupokba való befektetést, és ezzel a gazdaság számára kiemelkedő értéket termelő innovációs tevékenységet serkenti, mindamellett, hogy a pénzügyi befektetések értékének fennmaradását is támogatja – mutat rá közleményében a hivatal.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.