Júliusban is kamatvágás jöhet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Júliusban újabb 15 bázispontos kamatcsökkentésről dönthet a monetáris tanács, ezt fogja javasolni Virág Barnabás, az MNB új alelnöke, mondta pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az alelnök hangsúlyozta, hogy a júliusi újabb kamatcsökkentés után meg kell állni, a 0,6 százalékpontos alapkamat ugyanis megfelelő szint ahhoz, hogy támogassa a koronavírus-járvány utáni gazdasági kilábalást, és erősítse a pénzügyi stabilitást. Nem opció és nem lehetőség ezen szint alá menni – mondta.

Hozzátette: azok az elemzői várakozások, miszerint kamatcsökkentési ciklusra lehet számítani, túlzóak. Az MNB más stratégiát követ, mint a régiós jegybankok, és biztonsági távolságot szeretne tartani a nulla közeli tartománytól.

Emlékeztetett: kedden az MNB 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Ezzel azt üzenték, hogy a jegybank elkötelezett a gazdasági kilábalás és az árstabilitás fenntartása mellett – erősítette meg az alelnök.

Virág Barnabás beszélt arról is, hogy továbbra is optimisták, és a járvány utáni gazdasági felpattanásra számítanak. Ennek egyik kulcseleme, hogy a kormányzati beruházások területén komoly felívelés jöhet, a tervezett beruházásokat előrébb lehet hozni. A másik pedig az MNB Növekedési kötvényprogramja és a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá, amelyek a második fél évtől erős növekedést okozhatnak. A visszajelzések szerint az év végéig 1000 milliárd forint új forrást juttat majd el a gazdaságba az Nhp Hajrá – mondta.
Az alelnök szerint Magyarország erős alapokkal került a válsághelyzetbe, emiatt a gazdasági fellendülés a nehéz körülmények között is megőrizhető.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek