Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
A hazai vállalatok több mint fele nem számít árbevételének növekedésére, de a tavalyinál még így is valamivel optimistábbak az idei üzleti teljesítményükkel kapcsolatban – derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő vállalat magyarországi HR-döntéshozók és felsővezetők körében végzett kutatásából.
Az összefoglaló szerint a felmérés résztvevőinek 45 százaléka számít vállalata nettó árbevételének növekedésére az idén, ez 4 százalékponttal magasabb arány tavalyhoz képest, ugyanakkor még így is jóval kevésbé optimisták 2022-höz képest, amikor a válaszadók 61 százaléka várt emelkedést.
A pozitívan gondolkodók 64 százaléka 4-10 százalékos bevételnövekedést prognosztizál, de előfordulhat, hogy ez nem jelent valós gazdasági növekedést, ha nem fedezi majd az infláció mértékét. Kimondottan optimistán a válaszadók 26 százaléka tekint erre az évre, ők nettó árbevételük 11 százalékot meghaladó mértékű növekedésével terveznek – jelezte a Randstad.
A tájékoztatás szerint a 2022-es 3 százalékról 12 százalékra nőtt azoknak a cégeknek az aránya, ahol a nettó árbevétel csökkenésére számítanak, míg tavaly 10 százalékuk számolt csökkenéssel.
A válaszadó cégek több mint harmada stagnáló árbevétellel kalkulál 2024-ben, 5 százaléka pedig nem tudja, hogy mire számítson. Míg 2022-ben a felmérésben részt vevők 89 százaléka tervezett létszámbővítést, tavaly már csak 34, idén pedig 30 százalékuk. A válaszadó cégek 17 százaléka nem tervez változást a munkavállalói létszámban, de a felmondókat nem fogják pótolni.
Idén ismét az IT-szakemberek a legkeresettebbek, őket követik a mérnökök, valamint a számvitellel és pénzüggyel foglalkozók. Új munkatársak toborzásánál a vállalatoknak évek óta az irreális fizetési elvárások jelentik a legnagyobb problémát, a válaszadók 88 százaléka számolt be erről. A jelöltek kevés releváns munkatapasztalata vagy a munkatapasztalatuk hiánya, valamint a nem megfelelő nyelvtudás szintén jelentősen nehezíti a megfelelő munkavállalók megtalálását; míg előbbit a válaszadó cégek több mint fele tapasztalta, utóbbiról több mint harmaduk számolt be.
A felmérésben részt vevő vállalatoknak a legjobban teljesítők megtartása és a tehetséges vezetők fejlesztése, valamint a dolgozók elkötelezettségének megőrzése is kihívást jelent, 72, illetve 66 százalékuk említette ezt.
A HR kihívások megoldását a szakemberek egyértelműen a fizetések emelésében látják, a válaszadók 77 százaléka jelölte meg ezt tervezett lépésként, 9 százalékkal többen, mint az előző felmérés során. Az edukációs és tréning programokban a cégek 65 százaléka, a rugalmasabb munkalehetőségben 41 százaléka és az egyénre szabott juttatási csomagban 33 százaléka lát megoldást.
A Randstad HR Trends 2024 kutatás több mint 350, különböző iparágakban működő hazai vállalat felsővezetőinek megkérdezésével zajlott 2023 novemberében és decemberében.
Forrás: Randstad HR Trends
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!