A járműgyártás húzta az ipart


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A járműgyártás 9,6 százalékos és a számítástechnikai, illetve elektronikai termékek gyártásának 7,3 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés októberben 6,1 százalékkal nőtt éves összevetésben; munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékos volt az emelkedés – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Azelső becslésben közölt adathoz viszonyítva a második becslés nem változott.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,4 százalékkal csökkent.

Az éve első tíz hónapjában az ipari termelés 6,3 százalékkal emelkedett. Az összes értékesítés 64 százalékát adó külpiaci eladások volumene 7,4, a belföldi értékesítés 6,2 százalékkal nőtt.

Az iparon belül a döntő súlyt (96 százalék) képviselő feldolgozóipar termelése 6,1, míg az energiaipar kibocsátása (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 2,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

A feldolgozóipari termelés 29 százalékát képviselő járműgyártáson belül a közúti gépjármű gyártásának volumene 9,6, míg a közúti jármű alkatrészeinek gyártásáé 8,7 százalékkal nőtt.

A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában az egyik legjelentősebb alágazat, az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 25 százalékkal emelkedett.

Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 7,8 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva, mind a hazai, mind a külpiaci eladások kedvező alakulásának köszönhetően. A húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 4,1, míg a második legjelentősebb italgyártás 16,8 százalékkal emelkedett.

A legnagyobb mértékben, 21,9 százalékkal a kisebb súlyú villamos berendezés gyártása haladta meg az egy évvel korábbit.

Folytatódott a tavaly augusztus óta tartó csökkenő tendencia a legkisebb súlyú textília, ruházat, bőr és bőrtermék gyártásában: októberben a kibocsátás 8,0 százalékkal visszaesett.

A legnagyobb mértékben, 8,9 százalékkal a vegyi anyag, termék gyártása maradt el az egy évvel korábbitól, nagyrészt a jelentős súlyt képviselő műanyagalapanyag-gyártás visszaesése miatt.

A tartós fogyasztási cikkeket gyártók 18,9 százalékkal növelték eladásaikat tavaly októberhez viszonyítva, a beruházási javak kereslete 3,9 százalékkal nőtt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.