A jobb szállodák a népszerűbbek – infografika


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Minél több csillagot mondhat magáénak egy szálloda, annál magasabb arányban tudja kiadni a szobáit – derül ki a 990 hazai hotel első hét havi adataiból. A szállodai vendégéjszakák száma 6,5 százalékkal emelkedett a január–júliusi periódusban. Az InfoTandem heti infografikája.


A magyarországi szállodák átlagos szobafoglaltsága 45,2 százalékot ért el 2012 első hét hónapjában; ez 2,3 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában. A kihasználtság az alacsonyabb minősítés felé haladva fokozatosan romlik: az 5 csillagos kategóriában még 60 százalék fölötti volt, míg az 1 csillagosok mezőnyében a 20 százalékot sem érte el a szóban forgó periódusban. Július végén egyébiránt 990 szálloda működött az országban, összesen 58 ezer szobával, s azokban 138 ezer férőhellyel.A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 74 milliárdos hét havi bruttó szállásdíjbevétel több mint kétharmada, 50,5 milliárd forint a külföldi vendégektől származott a szállodákban. A két legmagasabb kategóriában lényegesen magasabb a külföldiek aránya, a 3 csillagosoknál nagyjából kiegyenlítődik, az alatt pedig a hazai vendégektől származó bevétel kerül túlsúlyba. A bruttó szállodai átlagár szobánként és éjszakánként 14,6 ezer forintra rúgott.

Az idén július végéig összesen 3,55 millió vendég fordult meg a hotelekben, s ebből 1,98 millió érkezett az országhatáron túlról. A vendégéjszakák száma 6,5 százalékkal emelkedett 2011. január–júliushoz viszonyítva. Kiugróan, 16,1 százalékkal javult ezen utóbbi mutató a 4 csillagosok mezőnyében, miközben a 2 csillagosok 25 százalékos visszaesést voltak kénytelenek elkönyvelni. (A legnagyobb, 53,6 százalékos ugrást egyébiránt az 1 csillagos kategóriában mutat a statisztika – ahol a belföldiek vendégéjszakái megduplázódtak –, ám ez mindössze 14 ezer vendéget és 46 ezer éjszakát takar.) Más dimenzióban vizsgálódva, a gyógyszállók 22,4 százalékos, a kastélyszállók pedig 35,8 százalékos növekedéssel dicsekedhetnek a vendégéjszakák terén, főleg a külföldiek megugró érdeklődésének köszönhetően.

Megjegyzendő, hogy KSH által közölt adatok még a hagyományos, önbesoroláson alapuló csillagos minősítés alapján különítik el a szállodákat, ám ezt a rendszert éppen az idén júliustól egy 2009-es kormányrendelet megszüntette. Helyébe egy védjegyrendszer lépett, amelyet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége dolgozott ki, igazodva a tucatnyi uniós országban egységesen alkalmazott – tehát a külföldi vendégek számára ismerős, s így bizalmat növelő – Hotelstars Union szisztémához. E szerint az idei második félévtől csak a Hotelstars Nemzeti Szállodai Tanúsító Védjeggyel rendelkező szállodák használhatnak csillagokat; a nyár végéig 225 szálloda szerzett ilyet. A 4 évre szóló minősítést nyújtó védjegy igénylése nem kötelező, de azoknak a házaknak, amelyek nem csatlakoznak, valamilyen eltérő módon kell a szolgáltatásuk minőségét jelezniük. Az év végéig tulajdonképpen türelmi időszak van – hatósági célvizsgálattól elvben nem kell tartani, de fogyasztói bejelentésre akár már most is indulhat eljárás a régi típusú csillagokat használóknál. A KSH jövő januártól közli majd a védjegyrendszerhez csatlakozó szállodák csillagonként részletezett adatait.

Korábbi infografikáink:

Alig keresnek kevesebbet a nők

Lassabban fogyatkozunk

Mély gödörben a lakásépítés


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.