A Mercedes-Benz negyedéves profitja 16 százalékkal csökkent
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A legalább 50 embert foglalkoztató vállalatoknak félmilliós pluszkiadást jelent éves szinten a tranzakciós illeték.
A kkv-k többségét ugyan érzékenyen érinti a tranzakciós illeték bevezetése, 40 százalékuk azonban egyelőre semmit nem tett a költségek mérséklésére, akik léptek, azok az utalások összevonásával, illetve több készpénzes művelettel reagáltak; olyan vállalkozás alig akad, amely az illeték miatt bankot váltott volna – derült ki a Budapest Bank kutatásából.
A megkérdezett vállalkozások 90 százaléka megérezte a tranzakciós illetéket, amely a cégek csaknem felének, főként a nagyobb, legalább 50 embert foglalkoztató vállalatoknak félmilliós pluszkiadást jelent éves szinten.
A jelentős költségnövekmény ellenére a vizsgált kkv-k 40 százaléka semmit nem tett a hatás mérséklésére, a reagálók összevonták utalásaikat, és a cégek csaknem 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy több készpénzes műveletet hajt végre.
A kutatás eredménye szerint a hazai kkv-k tartós banki kapcsolatokkal rendelkeznek. Egyharmaduk egyetlen bankkal áll kapcsolatban. Csak a nagyobb, több mint 100
munkavállalót foglalkoztató vállalatokra jellemző, hogy két vagy három pénzügyi partnerrel is rendelkeznek.
A Budapest Bank megbízásából a felmérést az NRC Piackutató végezte 2013 szeptemberében, a 200 millió és 10 milliárd forint közötti éves nettó árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozások körében. A teljes minta 800 kkv, amely reprezentatív régió, tevékenység és az árbevétel nagysága szerint.
(Forrás: MTI)
A Mercedes-Benz Group eladásai, árbevétele és nyeresége is csökkent az idei második negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A benzin 6, a dízel 1 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban – közölte a KSH.
A várt 2 helyett 2,8 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!