A lakásbiztosítást is segít megkötni a mesterséges intelligencia


Több, mint félmillió ügyfél próbálta már ki Kate-nek, a K&H mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztensének a segítségét.

A K&H ügyfelei közül hétszáz ezren digitálisan aktívak – vagyis pénzügyeiket egyre inkább a digitális csatornákon intézik. Olyannyira, hogy az új számlák több, mint felét immár digitálisan nyitják meg, sőt, a személyi hiteligénylések 68, a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás kötések 73 százalékát is ezen a csatornán intézik az ügyfelek. Havonta ötmillió érintésmentes fizetés történik a K&H által kibocsátott kártyákkal, a novemberben bevezetett digitális SZÉP-kártyából eddig 70 ezret igényeltek.Az új ügyfelek egyharmada kifejezetten a fiatalok közül kerül ki. Rájuk vonzóan hat a mobilbankon keresztül intézhető pénzügyek egyre növekvő száma. A K&H banki mobilapplikációban folyamatosan gyarapodnak a funkciók, immár nem csak bankügyeket, de a biztosítással kapcsolatos szerződéskötést, ügyintézést is el lehet végezni. Például Kate segítségével még könnyebb lakásbiztosítást kötni.Ilyen mennyiségű opció között akár már el is tévedhetnének az ügyfelek, de az ő tájékozódásukat, ügyintézésüket lassan másfél éve segíti Kate, a K&H mesterséges intelligencia-alapú pénzügyi digitális asszisztense. A mobilbanki ügyfelek 86 százaléka, több mint félmillió ember már ki is próbálta Kate segítségét. Tíz százalékuk pedig már havi rendszerességgel használja is. Az ügyfelek havonta több, mint 220 ezer beszélgetést kezdeményeztek Kate-tel. A növekvő érdeklődés oka egyebek között az is, hogy több ügyintézési folyamatot végig lehet vinni, például 2023 őszétől már hangalapú utasítással forintátutalást lehet indítani. Kate nagyon sok témában tud még segíteni a K&H-s ügyfeleinknek:

  • Megmutatja az elfelejtett PIN Kódot
  • Új bankkártya esetén segít aktiválni és digitalizálni azt, hogy telefonnal is lehessen fizetni
  • Segít eligazodni a hitelek között és átkapcsol a megfelelő ügyintézőhöz, ha szükséges
  • Módosítja és megmutatja a beállított vásárlási limiteket
  • Ha az ügyfél elhagyta bankkártyáját, letiltja azt és újat is tud rendelni
  • Összeállítja a bankszámlakivonatot, amit egy gombnyomással le lehet tölteni, vagy továbbküldeni
  • Több mint 500 banki, pénzügyi kérdésre tudja a választ
  • Megmutatja az ügyfél biztosításait és újat is tud kötni
  • Figyelmezteti az ügyfelet, ha törlesztenie kell a hitelkártyáját
  • Megmondja az ügyfélnek fontos adatokat, például a bankszámlaszámot, a K&H énazonosítót
  • Segíti ügyfeleinknek eligazodni az új K&H mobilbankban
  • Megmutatja a meglévő befektetéseket és akár rendszeres vagy egyösszegű befektetést is tud indítani

A digitalizáció újabb állomása, hogy immár fizetési kérelmet is lehet fogadni az elektronikus csatornákon keresztül. Vagyis például egy szolgáltató elküldi a fizetési kérelmet, az ügyfél pedig ellenőrzi, és ha rendben találja, egyetlen gombnyomással átutalja az igényelt összeget.„Az innováció a K&H lételeme” – mondta Németh Balázs a 2023-as év legjobb hazai digitális bankja, a K&H innovációs vezetője, aki szerint még sok újdonság készül a pénzintézet informatikai műhelyeiben, amelyek mind azt szolgálják, hogy az ügyfelek minél gyorsabban és könnyebben, élményszerűen tudják pénzügyeiket lebonyolítani.

Forrás: K&H Csoport sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.

2024. június 14.

Májusban minden termékcsoportban nőtt az építőanyag-értékesítés volumene

Az építőanyag-piacon minden termékcsoportban nőtt az értékesítés volumene májusban, az árak azonban csökkentek, ami kedvező jel az otthonfelújítási program júniusi indulása előtt és a lakásépítési szegmens lassú, de biztos felpörgésére utal – erről Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi elnöke tájékoztatott pénteken.