A magyarok fele takarékoskodik rendszeresen egy banki felmérés szerint


Az emberek közel fele, 49 százaléka szokott rendszeresen takarékoskodni, közülük pedig a legtöbben 100 ezer forint alatti összeget tesznek félre havonta – derül ki az MBH Bank által végzett reprezentatív kutatásából, amely a magyar lakosság takarékoskodási szokásait vizsgálta. A kutatás rámutatott, hogy a megkérdezettek közel fele több mint három havi jövedelmének megfelelő megtakarítással rendelkezik. A megtakarítók 44 százaléka helyezi el bankban a félre tett pénzét, de a magas inflációs környezet ellenére az emberek negyede még mindig otthon tartja a megtakarításait.

Az MBH Bank a Takarékossági világnap alkalmából reprezentatív kutatást végzett a lakosság körében, amelyben a magyarok megtakarítási szokásait vizsgálták. A megkérdezettek háromnegyede (78%) nyilatkozott úgy, hogy készít pénzügyi terveket havi, negyedéves vagy akár éves szinten, a legtöbben havi rendszerességgel (42%) gondolják át költéseiket. A kutatásból fény derült arra is, hogy az emberek 76 százaléka 100 ezer forint alatti összeget tesz félre havonta, ugyanakkor ez az érték a Közép-Dunántúli régióban jóval magasabb.

Egyre többen terveznek előre

A megkérdezettek körében a válaszadók életkorával együtt növekszik azok száma is, akik nem készítenek pénzügyi terveket, a települések nagysága azonban pozitív irányba mozdítja ugyanezen értéket. Akik hosszabb távon készítenek pénzügyi terveket, leginkább 3 éven belüli időtávra terveznek előre (81%), és mindössze 19 százaléka nyilatkozott úgy a megkérdezetteknek, hogy ennél hosszabb távú pénzügyi céljai lennének. Rövid és középtávon a lakásfelújítás és autóval kapcsolatos költések a legjellemzőbbek, míg a hosszútávon tervezőknél a saját lakás és a nyugdíj témája is felmerül.

Legfontosabb cél a biztonsági tartalék képzése

Az emberek majdnem 90 százaléka szokott megtakarítani, közülük a legnagyobb arányban havi néhány tízezer forintot, azonban a 27-35 éves korosztályban, valamint a Közép-Dunántúli régióban magasabb azok aránya, akik 200 ezer forint felett tudnak félretenni. A megtakarítással rendelkezők közel fele (48%) rendelkezik három vagy több havi jövedelemnek megfelelő összeggel, ahogy pedig növekszik az életkor, úgy növekszik azok aránya is, akiknek ilyen mértékű megtakarítása van. A válaszadók legfőbb célja a biztonsági tartalék képzése, ezt pedig szorosan követik azok, akik lakásfelújításra vagy nyaralásra szánják félretett pénzüket.  A megtakarítási lehetőségeket jelentősen visszavetette a Covid19-világjárvány, ugyanis ezt követően az emberek megtakarításainak üteme a felére csökkent, de 2023-ban ez már újra a Covid előtti ütemben növekszik.

 A rugalmasság a legfőbb szempont a megtakarítás formájánál

A megtakarítási formák között a készpénz továbbra is kiemelt, 40 százalék feletti szerepet képvisel, népszerű még a folyószámlán tartott pénz és az állampapír, ezeknél kisebb arányban tartják félretett pénzüket az emberek megtakarítási számlán, ingatlanban, lekötött betétekben, illetve részvényekben Az emberek véleménye szerint a legfontosabb szempont, hogy rugalmasan kezelhető legyen, valamint, hogy az értékéből ne veszítsen félretett pénzük.

A július elején bevezetett adó, a SZOCHO az emberek közel felénél volt befolyással a befektetéseikkel kapcsolatban meghozott döntésekre. A SZOCHO mentes termékek közül az állampapírok mellett a Tartós Befektetési számla volt a legnépszerűbb. A pénzügyekkel kapcsolatban meghozott döntések során csak kevesen tájékozódnak naponta (6%) a pénzügyekben, jóval magasabb azok aránya, akik ritkábban mint havonta (32%) informálódnak gazdasági kérdésekben. A tájékozódás során a legtöbben a bankok honlapját olvassák, online szakmai lapokat és internetes fórumokat követnek, a befektetéseikkel kapcsolatban pedig a megkérdezettek túlnyomó része nem kér tanácsot és egyedül dönt, vagy családtagjaira hallgat.

Forrás: MBH sajtóanyaga


Kapcsolódó cikkek

2023. december 7.

Közös adományozásra hív az Ökomenikus Segélyszervezet és a Mastercard

Az ügyfeleket bevonva indított közös adományozási programot az Ökumenikus Segélyszervezet támogatására az MBH Bank és a Mastercard. A karitatív kampány során minden bankkártyás vásárlás után gyarapodik az MBH Bank és a Mastercard által a segélyszervezetnek adományozott összeg. A jótékonysági kampány az idei ünnepi időszakban, december 4. és 31. között zajlik, az ügyfeleknek pedig nincs más teendőjük, mint használni Mastercard bankkártyájukat.

2023. december 7.

A kiber- és digitális technológiai kockázatok az üzleti vezetők rémálma

Az üzleti vezetők 37%-a szerint vállalatuk jelentősen kitett a kiberkockázatoknak – ez alig marad el az inflációs kockázatok mögött (39%) – míg a kockázatkezelési vezetők a kiberfenyegetéseket még az inflációnál is magasabbra rangsorolják. Ennek ellenére a megkérdezettek mindössze 10%-a használ fejlett prediktív elemzéseket a kockázatkezelési folyamatok innovációjára – derül ki a PwC 2023-as Global Risk Survey felméréséből, melyben több mint 3 900 üzleti vezető vett részt a kockázatkezelés, a megfelelőség és a belső audit területéről.

2023. december 7.

Átrendeződés az ingatlanpiacon: felértékelődtek a korszerű irodák

Megtörtént a fordulat, a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Kereskedelmiingatlan-piaci jelentése szerint a bérlők egyre inkább az alacsony üzemeltetési költségű, korszerű irodákat keresik, és ezt szem előtt tartva akár magasabb bérleti díjat is hajlandóak fizetni. A kereslet átrendeződése azoknak a property- és facility management cégeknek is kedvez, amelyek korszerű megoldásokkal, erős szakértői csapattal képesek magas színvonalú szolgáltatásokat biztosítani ügyfeleiknek. A siker egyik kulcsa a hatékony energiagazdálkodás.