A MÁV kedvezményes jegyet vezet be a kiemelt eseményekre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedvezményes, 2023 forintos vasúti jegyet vezet be a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kiemelt eseményeire a MÁV Zrt. – közölte a társaság kommunikációs igazgatósága hétfőn.

Jelezték: a kedvezményes EKF-jegy elsőként a szombati megnyitóra lesz érvényes. A közleményben hangsúlyozták: a kedvezményes menetjegy a GYSEV járatain is felhasználható, oda-vissza utazásra érvényes az ország bármely pontjáról 2. kocsiosztályra, azonban feláras vonaton a szükséges díjat ki kell fizetni.

A jegyeket mind online, mind személyesen megválthatják az érdeklődők, de az önkiszolgáló csatornákra érvényes öt-, illetve tízszázalékos kedvezmény az EKF-jegyre nem vonatkozik. A kedvezményes jegyet odautazásra a rendezvény előtti napon, majd annak napján (napjain), míg hazautazásra az esemény napján (napjain), valamint az azt követő napon lehet igénybe venni.

A jegyeket legkorábban 60 nappal a tervezett utazás előtt lehet megvásárolni, a megnyitó után a következő kiemelt esemény, amelyre meg lehet váltani, az áprilisi Blues Fesztivál lesz. Kiemelték: a MÁV-START és a Volánbusz a szombati megnyitó után éjszakai mentesítő járatokat is indít. A vasúttársaság plusz Flirt egységeket állít be Veszprémből Székesfehérváron keresztül Budapestre, a környező településekre pedig a Volánbusz biztosít többletjáratokat az utasoknak, a többi között Ajka, Pápa, Zirc, Balatonfüred, Siófok, Székesfehérvár, Tapolca és Balatonalmádi felé.

A veszprémi önkormányzati busztársaság, a V-Busz Zrt. helyi járatait a nyitórendezvényre látogatók szombaton egész nap díjmentesen vehetik igénybe. A 22.32-kor Budapestre induló mentesítő vonathoz a városközpontból közvetlen kiegészítő járatokat is indítanak – tették hozzá. A tájékoztatás szerint a vasúttársaság menetrend szerinti járatai Budapest és Székesfehérvár felől Veszprémbe óránként közlekednek Göcsej és Bakony InterCity-ként. Szombathelyről a Bakony IC-vel, Zalaegerszegről a Göcsej IC-vel kétóránként lehet eljutni Veszprémbe.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a rendezvények időszakán kívül is kínál a MÁV-START pénztárcakímélő utazási lehetőséget a főváros felől a decemberben bevezetett Okosjeggyel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.