Jobsgarden: Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
Kapcsolódó termékek: Cégjogi kiadványok, Vállalati Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója szerint az első szakasz már elindult, míg a második áprilisra, a harmadik júliusra várható.
A bértámogatásban résztvevő csaknem 20 ezer vállalkozásból csupán 1300 az egyéni vállalkozó, miközben a sérülékeny szektorokban közel 56 500 vállalkozás működik, amelynek több mint a fele, 34 ezer az egyéni vállalkozó – nyilatkozta a Figyelő hetilapnak Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója, aki szerint a működését szüneteltető egyéni vállalkozónak szinte semmilyen esélye sincs arra, hogy hitelt kaphasson.
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által kidolgozás alatt lévő hitelkonstrukció keretében a felvehető legfeljebb 10 millió forint hitelösszeg bér, járulék, rezsi, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, és az ügyfél által fizetendő éves kamat 0 százalék, a futamideje pedig legfeljebb 10 év – hangsúlyozta.
„Reményeink szerint ebből a pénzből minél többen újra ki tudnak majd nyitni. A hitelfelvétel után el kell telnie pár évnek ahhoz, hogy a vállalkozó megerősödjék, és újra a saját lábára állhasson, ezért szükséges a futamidő elején egy türelmi időszak” – mondta Nagy Márton.
A gazdaság újraindítására kitérve a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója kiemelte, hogy az első szakasz januártól április elejéig tarthat, amikor a legfontosabb lépésként elkezdődik az otthonteremtési program. Az ország épít, sok lakás megújul.
Az áprilistól július elejéig tartó második szakasz a felsőoktatás megújítására, a modellváltására fókuszál. Soha nem látott összegek érkezhetnek az egyetemekre – közölte.
Júliustól indulhat az újraindítási akcióterv harmadik szakasza, ami a nagy fejlesztések elkezdésének időszaka lesz, elsődlegesen a fenntartható zöld közlekedés, energetika, körforgásos gazdaság, digitalizáció, agrár- és vidékfejlesztés területein. Jelenleg gőzerővel folyik a második és harmadik szakaszra való felkészülés – tette hozzá Nagy Márton.
Az EU-hoz történő fenntartható felzárkózásban a beruházások növekedése és a 25 százalékos ráta fenntartása fontos gazdaságstratégiai cél – szögezte el a főtanácsadó. Itt kulcsszerepe van mind a vállalati, mind az állami és mind a családi beruházások ösztönzésének. Az állam fejlesztési forrásokkal segítheti a vállalati, a családi és a saját, tehát állami beruházások ösztönzését – mondta.
Nagy Márton kiemelte, nagyon fontos, hogy úgy kell elkölteni 1 forintot, hogy legalább 1,5 forint összegű GDP-növekedést eredményezzen.
„Ez akkor teljesül, ha a költségvetési és az európai uniós források felhasználásánál hazai iparpolitikai szempontokat érvényesítünk, azaz versenyképes magyar vállalati szektort építünk. Az összes beruházás a 2021-es GDP-növekedés 60 százalékát adhatja” – hangsúlyozta.
Fontos emellett a profitegyenleg zárása, ami a hosszabb távú és az összetett gazdasági célokhoz sorolható. A teljes profitegyenleg hiányának egy részét a felzárkózási szempontok alapján nem célszerű kiegyenlíteni, mert az ugyanis olyan vállalatokhoz és ágazatokhoz kötődik, amelyeknek kifejezetten magas az export-árbevétele. Ide sorolható ágazatok lehet például az autó- és az elektronikai termékek gyártása – közölte.
Ezek nyeresége 2019-ben megközelítette a 1,5 milliárd eurót. Így összességében 5 milliárd euró összegű profitegyenleget célszerű kiegyenlíteni. Ehhez sikeres hazai vállalkozókra van szükség, akik Magyarország területén kívüli befektetéseiken elért profittal ki tudják egyenlíteni a külföldi tulajdonú vállalatok által hazánkban megtermelt profitot – emelte ki a miniszterelnöki főtanácsadó.
(Figyelő, MTI)
A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben.
2024 első negyedévében 2779 új lakás épült, 23 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524 volt, 9,3 százalékkal maradt el a 2023 azonos időszakitól – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!