A működő üzleteknek nem kell parkolóhelyet építeniük


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak a mostantól nyíló üzleteknek kell kötelezően parkolóhelyeket létesíteniük – derül ki a nemzetgazdasági tárca közleményéből. A rendelkezés célja a forgalomterelés.


Az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosítási javaslatában kapott helyet a kereskedelemről szóló törvény kiegészítése a rendelkezéssel, amelynek értelmében a napi fogyasztási cikket értékesítő új üzlet a működését akkor kezdheti meg, ha biztosítja az árusítótér nagysága alapján (az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendeletben) meghatározott számú parkolóhelyet, és megfelel a járművek elhelyezésével kapcsolatos szabályoknak.

A tárca kiemeli: a parkolóhelyekre vonatkozó előírás a törvénymódosítás hatályba lépésétől lép érvénybe, de nem kell alkalmazni azokra a napi fogyasztási cikket értékesítő üzletekre, amelyeket a kereskedelmi hatóság a törvény hatálybalépését megelőzően vett nyilvántartásba, illetve már rendelkezik működési engedéllyel.

A parkolóhelyek létesítésére vonatkozó részletszabályokat – így a szükséges parkolóhelyek számát és a gépjármű-várakozóhely biztosításának módját – az országos településrendezési és építési követelményekről szóló kormányrendelet határozza meg, amely jelenleg is kötelezően előírja parkolóhelyek létesítésének szükségességét a kereskedelmi üzletekre vonatkozóan.

 

A napi fogyasztási cikket értékesítő új üzleteknél a parkolóhelyek előírása a tárca szerint azért is fontos, mivel ezek cikkek olyan gyorsan forgó termékek, amelyek rendszeres, általában napi, illetve heti szintű szállítást igényelnek, így a városokon belül létrejövő üzletek nemcsak a vásárlói személyautók, hanem a tehergépjárművek forgalmát is megnövelik, ezáltal terhelik a városi forgalmat és környezetet. A megoldás összhangban van a környezeti levegő minőségéről és a Tisztább levegőt Európának elnevezésű programról szóló 2008/50/EK irányelvvel, és annak akcióterveivel is, amely a tehergépjárművek városi forgalmának csökkentésére törekszik – olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.