Kamatot vágott a jegybank


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Húsz bázisponttal, 3,4 százalékosra csökkentette irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank.


A kamatvágás mértéke megfelel az előzetes elemzői várakozásoknak.

A jegybank monetáris tanácsa immár sorban a tizenötödik alkalommal csökkentette az alapkamatot: szeptemberben és augusztusban a kamatvágás mértéke 20 bázispontos volt, azelőtt rendre 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a központi bank monetáris döntéshozó testülete.

Az infláció alakulása, a reálgazdasági folyamatok, valamint az, hogy az infláció várhatóan tartósan alulmúlja a 3 százalékos inflációs célkitűzést, lehetővé és indokolttá tették az alapkamat csökkentését. A nemzetközi környezet szintén kedvezett a kamatcsökkentésnek, miután a Fed szeptemberben elhalasztotta az eszközvásárlási programjának csökkentését, a jelenlegi várakozások szerint erre legkorábban jövő tavasszal kerülhet sor – írja a döntést követő gyorselemzésében Suppan Gergely.

A határidős kamatlábpiac az év végéig összesen 30 bázispontnyi további kamatvágást áraz, így 2013 végére 3,10 százalékig süllyedhet az alapkamat, ami alacsonyabb jelenlegi, 3,25 százalékos év végi várakozásunknál. Jövőre nem számítunk további kamatcsökkentésre – olvasható a Takarékbank senior elemzőjének értékelésében.

2013. december 5: Adónap

ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO – Mindent megtudhat a 2014-től hatályos adó- és járulékváltozásokról!

Időpont: 2013. december 5.

Helyszín: Best Western Hotel Hungária, 1074 Budapest Rákóczi út 90.

Program:

  • 09.00-10.00     Az adózás rendjéről szóló törvény változásai      
  • 10.15-11.45     Személyi jövedelemadó változásai          
  • 13.00-14.00     Járulékok változásai                  
  • 14.00-15.30     Általános forgalmi adó változásai          
  • 15.45-16.45     Társasági adó változásai  

Előadók:

  • Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs ügyvéd, adószakértő, c. egyetemi tanár ELTE jogi kar
  • Dr. Németh Nóra tanácsos, NAV
  • Dr. Kovács Ferenc adószakértő
  • Sike Olga főosztályvezető-helyettes, NAV
  • Széll Zoltánné szakmai főtanácsadó, NAV

További információk és jelentkezés itt

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 3.

Használtautó.hu: áprilisban kilőtt az újautó-piac

A Datahouse által közétett, legfrissebb adatok szerint idén áprilisban 10 402 új személyautót helyeztek forgalomba. Ez a tavaly áprilisi számokhoz képest jelentős, 21,4 százalékos növekedés – számolta ki pénteken közzétett elemzésében a Használtautó.hu. Az első 4 hónapban pedig 10,4 százalékos növekedéssel 42 075-tel több új személyautó közlekedik az utakon tették hozzá.