A NAV után a fővárosi kormányhivatal is razziázik a benzinkutakon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rendkívüli ellenőrzéseket tart Budapest Főváros Kormányhivatala a benzinkutakon a következő hónapokban.

A fővárosi kormányhivatal szúrópróbaszerűen ellenőrzi a budapesti benzinkutakon található mérőeszközöket. Megvizsgálják, hogy a kiszolgált üzemanyag mennyisége egyezik-e azzal, amit a mérőeszköz mutat; a megengedett eltérés nem lehet nagyobb fél százaléknál. Azt is nézik, hogy a töltőpisztolyoknak sértetlen-e a tanúsító jelük: olyan hologramos zárjeggyel kell rendelkezniük, amely a minősítéstől számított egy évig érvényes – áll a hivatal közleményében.

Emlékeztettek: a kormány 480 forintos felső határral rögzítette november 15-étől a benzin és a dízel üzemanyag árát.

Mint azt korábban megírtuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) múlt hét hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését: a pénzügyőrök egy nap alatt 150 benzinkutat vizsgáltak meg.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 26.

Eljárás indult nagy élelmiszerláncok ellen, mert országszerte rögzíthették egyes üdítőitalok árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) alapos gyanúja szerint a lengyel Maspex-csoport magyarországi üdítőgyártó leányvállalata valószínűleg több viszonteladó partnerével, így nagy élelmiszerláncokkal – többek között az Aldival, a CBA-val, egyes COOP partnerekkel és a Tescóval – együttműködve rögzítette egyes termékeinek minimális fogyasztói árait – közölte a GVH

2023. május 26.

Digitális megfelelés – Compliance és kiberbiztonság az AI árnyékában

A Wolters Kluwer Hungary szervezésében 2023. május 10-én tartott webináriumon két fontos területet, a mesterséges intelligenciát és a kiberrezilienciát tekinttették át a megfelelés szemszögéből az előadók – dr. Firniksz Judit, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Versenyjogi Kutató Központjának kutatója, Kocsis-Tóth Szilvia a Vodafone Magyarország mesterséges intelligencia szakértője, valamint dr. Zala Mihály az Ernst&Young kiberbiztonsági szakértője.

2023. május 25.

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban

A kormány óriási lehetőségeket lát az élelmiszeriparban, nem véletlen, hogy a korábbi 468 milliárdról ebben az uniós ciklusban 750 milliárd forintra emelte az ágazat fejlesztésére fordítható forrásokat – mondta az Agárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabercelen.