A siófoki magánszálláshelyek nyertek a járványon Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Míg tavaly a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 40 százalékkal esett a koronavírus-járvány miatti lezárások hatására, a távolságtartást jobban lehetővé tevő, többnyire szezonálisan működő magánszálláshelyeken 18 százalékkal emelkedtek.

Az első tizenegy hónapban 909 ezer vendégéjszakát töltöttek el a város szálláshelyein, ez 15 százalékos csökkenés 2019 azonos időszakához képest. Az iroda vezetője hangsúlyozta, hogy bár a számok a tavaly decemberi adatokat még nem tartalmazzák, ez érdemben már nem befolyásolja az eredményeket – közölte Illés Virág, a Siófok Kommunikációs és Turisztikai Irodájának vezetője.

A vezető elmondta, a járvány-helyzet leginkább az egész évben nyitva tartó szállodákat, panziókat sújtotta, ahol átlagosan 40 százalékos volt a csökkenés a vendégéjszakák számában, és 24 százalékos a bevételekben. A kieső hónapokat a két vírushullám közötti főszezon kedvező forgalma sem tudta ellensúlyozni – jegyezte meg hozzátéve, hogy a nyári időszakban felértékelődtek a magánszálláshelyek.

szálláshely

Az önkormányzat adóhivatalának adatai szerint tavaly hosszú évek óta először megfordult a trend, és a város magánszálláshelyei nagyobb forgalmat bonyolítottak, mint a kereskedelmi szálláshelyei. Az előbbiek 492 534, az utóbbiak 416 296 vendégéjszakát regisztráltak. A dél-balatoni város 64 kereskedelmi szálláshelye (szállodák, panziók, kempingek) összesen 10 313 férőhellyel rendelkezik, míg a helyi Tourinform iroda által nyilvántartott 2083 magánszálláshely-üzemeltetéssel foglalkozó vállalkozó összesen 14 119 férőhellyel járul hozzá a település éves vendégéjszaka-számához.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Óriásit esett az elektromos autók átlagára

A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai szerint 1 év alatt jelentősen csökkent a használt elektromos autók átlagára, ennek köszönhetően pedig az sem meglepő, hogy több mint másfélszeresére nőtt a legnépszerűbb modellekkel kapcsolatos érdeklődések száma is.

2024. október 4.

A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?

A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.

2024. október 4.

Külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az utasbiztosítás

A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is csupán kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hosszabb időre külföldön tartózkodók számára is – hívja fel a figyelmet az Insura.hu biztosításközvetítő társaság.