A szökőév miatt egy nappal előbbre került kötelező biztosítás fizetési határideje


A szökőév miatt idén nem március 1., hanem február 29. éjfél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) határideje – közölte szerdán a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Annak a majdnem 80 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, arra is figyelniük kell, hogy az összegnek a határidőre a biztosító számláján kell lennie. Emiatt az utolsó napon már sem a csekket, sem az internetes bankkártyás fizetést nem javasolják, mert az összeg így nem fog időben megérkezni. Február 29-én már csak a személyes befizetés és az azonnali átutalás a biztos, csekken pedig legkésőbb a hétfői feladás. Aki ügyfélszolgálaton fizetne, arra is figyelnie kell, hogy pénztárt nem működtet mindegyikük.

Hozzátették, hogy a késedelmes ügyfelek nem hivatkozhatnak az értesítés hiányára, a fizetési határidő számontartása a gépjármű forgalmi engedély szerinti üzembentartójának felelőssége. Aki ennek nem tesz eleget, annak a határidőt követő napon törlik a szerződését, újrakötéskor pedig fedezetlenségi díjat is kell fizetnie – írták.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.

2024. május 8.

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után – jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.