A versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán.

Magyarországon a logisztikai szektor a gazdasági növekedés egyik alapja, jelenleg is közel 2500-ra tehető azon cégek száma, amelyek a magyar logisztikai ipar valamely szegmensében dolgoznak. Az ágazat több mint 280 ezer főt foglalkoztat és a GDP 5 százalékát állítja elő. A kormány célja, hogy ez az arány 2030-ra 10 százalékra növekedjen – ismertette közleményében a GFM.

Az ország gazdasági teljesítményének növelése érdekében a kormány első lépésben jelentősen megemelte a fuvarozóknak adható adómentes napidíjat, amely belföldi kiküldetés esetén 3 ezer forintról 9 ezer forintra, míg külföldi kiküldetés esetén 60 euróról 85 euróra emelkedett emlékeztetett a GFM.

A szektor versenyképességének további növelése érdekében a kormány most arról határozott, hogy egységes szabályozási, minősítési és ellenőrzési rendszert hoz létre, hogy a logisztikai szolgáltató szektor beruházásai koordinált keretek között és hatékonyabban valósuljanak meg. A döntés értelmében létrejön egy új minősítési rendszer, az új szabályozás három kategóriába sorolja a logisztikai parkokat:  intermodális logisztikai park,  regionális logisztikai park és  helyi logisztikai park.

A GFM felhívta a figyelmet arra, hogy a logisztikai park cím közvetlen előnnyel nem jár, nem jelent közvetlen pénzügyi támogatást, azonban a címet elnyerők célzott támogatási programokra pályázhatnak, célzott kedvezményeket kaphatnak és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánításra vonatkozó kérelmük elbírálása egyszerűsített eljárásban történik.

A logisztikai park cím odaítélésére a Tudományos és Innovációs, Technológiai, Ipari és Logisztikai Park Tanács tesz javaslatot kérelem alapján, a cím odaítéléséről az iparügyekért felelős miniszter dönt. Azok a már most is működő szolgáltató egységek, amelyek megfelelnek a logisztikai park feltételeinek, azaz tevékenységüket legalább 3 hektár területen és 3000 négyzetméter fedett raktárbázissal végzik, 2024. december 31-ig szerezhetnek logisztikai park címet. Ennek hiányában a határidőt követően logisztikai tevékenységüket nem folytathatják – hangsúlyozta a GFM.

Az intézkedéstől a kormány azt várja, hogy Magyarország hatékonyabban használja ki kedvező földrajzi adottságait, a makrotérségeket összekapcsoló hídszerepét. A logisztikai parkok fejlesztésével növekedjen a hazai térségek vonzereje, csökkenjenek a területi különbségek, az új befektetésekkel és magasabb hozzáadott értékű tevékenységek megvalósulásával pedig növekedjen az ország gazdasági teljesítménye.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Ritkán vásárolnak ingatlant a külföldiek

Az utóbbi fél évben a vevők kevesebb mint három százaléka volt külföldi állampolgár: az Otthon Centrum adatai szerint a legtöbbet a kínaiak költik, akik a magyar átlag majdnem másfélszereséért vásárolnak.

2024. május 29.

Nem mindenkinek jutnak EU-s források

(Újra)Indul idén nyáron a 2021-2027-es EU költségvetéshez kapcsolódó pályázati idény, hiszen 2023 év végén az ún. Igazságügyi reform Bizottsági elfogadásával jelentős, 10,4 mrd euró összegű forrást szabadítottak fel Magyarország számára. Ennek eredményeként több, a gazdasági szereplők által is már nagyon várt operatív program pályázatai nyílhatnak meg. A kohéziós források mellett energetikai fejlesztések támogatására szolgáló pályázatok kiírására számíthatunk még az idén – hangsúlyozták a Niveus Consulting Group pályázatírási és tanácsadási üzletágának szakértői.

2024. május 29.

Áprilisban a vendégéjszakák száma 4,7, a vendégeké 1,3 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

Áprilisban a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál, a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban – közölte szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).