Afrikában és Dél-Amerikában terjeszkedhet a 77 Elektronika Kft.


Afrikában és Dél-Amerikában folytathatja a terjeszkedést az orvostechnológiai 77 Elektronika Kft. – közölte a vállalat szerdán.

A cég nemrég Nigériában tartott konferencián mutatta be a termékeit, tavaly pedig Algériában, Angolában és a Dél-afrikai Köztársaságban lépett piacra. Afrikában már 13 állammal bonyolítanak folyamatos áruforgalmat, új disztribútoraik révén Ecuador, Horvátország és Peru piacán is jelen vannak, miközben az Egyesült Államok, az EU tagállamai és Brazília továbbra is a legjelentősebb célországaik maradtak – tették hozzá.

A társaság a folyamatos fejlesztésekkel magyarázza, hogy jelentős kiviteli lehetőségekhez jutottak. Több mint 100 kutató- és fejlesztőmérnököt foglalkoztatnak, árbevételük 6-7 százalékát forgatják vissza új termékek és technológiák fejlesztésébe, a saját márkanéven árusított termékek mellett piacvezető nemzetközi nagyvállalatokon keresztül is értékesítenek – olvasható a közleményben.

Az orvosdiagnosztikai eszközöket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Kft. Budapesten és Balatonfüreden működtet gyárakat, körülbelül 700 munkavállalót foglalkoztat és majdnem 100 országba exportál. Beszámolója szerint a 37 éves cég 2021-ben 18,8 milliárd forint, 2022-ben 38,3 milliárd forint bevétellel zárt. Az exportértékesítések összege csaknem 21,8 milliárd forintról több mint 30,6 milliárd forintra, az adózott eredmény 2,36 milliárd forintról 6,38 milliárd forintra nőtt az elmúlt 2 évben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 7.

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 7.

OTP Mobil: Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.

2024. május 7.

Így bővült a lekérhető videószolgáltatások közönsége 2023-ban

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.