AM: csaknem 15 milliárd forint értékben születtek újabb agrárberuházási döntések


Magyarország kormánya minden lehetséges eszközzel segíti a magyar vidéket, ezt az is jelzi, hogy az elmúlt napokban a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett felhívások kapcsán újabb 284 kérelem vonatkozásában 14,75 milliárd forint értékben hozott támogatói döntéseket az Agrárminisztérium (AM) – közölte a tárca.

A megvalósítani kívánt fejlesztések elsősorban az öntözést és a tanyák infrastrukturális beruházásait érintik, de újabb állattartó telepek és élelmiszeripari beruházások is forrásban részesülnek – írták.

A közlemény szerint az öntözésfejlesztés a termelésbiztonság fenntartásához, a magas hozzáadott értékű növényi kultúrák termesztésében meghatározó jelentőségű. Ehhez nyújtott segítséget az öntözésfejlesztést támogató pályázati felhívás, amelynek keretében most újabb projektek részesültek támogatásban, ugyanis mintegy 6,5 milliárd forint odaítéléséről született döntés. A méretgazdaságos öntözési tevékenységet teszi lehetővé és a vízkészlet hatékonyabb felhasználását eredményezi, ha a gazdák közösen, együttműködve alakítanak ki öntözési kapacitásokat. Ennek ösztönzését segíti az öntözési közösségek együttműködésének támogatását szolgáló felhívás, amelynek kapcsán újabb 10 közösség részesül csaknem 750 millió forintban.

Hozzátették, hogy az elmúlt években a magyar kormány ugyancsak kiemelt figyelmet fordított a tanyás térségek felzárkóztatására, mind nemzeti, mind pedig uniós forrásból hozzájárulva a tanyákon élő népesség életminőségének és a vidék népességmegtartó képességének javulásához. A tanyák háztartási léptékű villamosenergia- és vízellátás-, valamint szennyvízkezelési fejlesztéseit segítő pályázati felhívás keretében most több, mint 1 milliárd forint értékben születtek szintén újabb döntések. A támogatói okiratokat mindhárom kiírás kapcsán hamarosan megkapják a kedvezményezettek.

Az AM 2024-ben folytatja a vidéki térségek számára kulcsfontosságú mezőgazdasági és feldolgozói beruházási programját, a már korábban közzétett pályázati menetrend alapján – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. február 22.

Agrárminisztérium: Magyarország elsőként tette a méhészetet adómentessé

Magyarország elsőként adott beporzási támogatást, és elsőként fogja ténylegesen felsorolni a címkén, mely országokból származik a méz, hiszen a termelők és a fogyasztók védelme így biztosított – mondta Nagy István agrárminiszter a Homokháti Méhész Egyesület méhészeti gyűlésén, Sándorfalván az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint.
2023. február 21.

Agrárminisztérium: a fenntartható növényvédelemhez a növényorvosok munkája nélkülözhetetlen

Magyarország egyetért azzal, hogy csökkenteni kell a növényvédőszerek használatát, de olyan uniós megállapodásra van szükség, amely megtalálja a kényes egyensúlyt az egészségügyi, a környezet- és klímavédelmi, valamint a versenyképességi és gazdasági szempontok között – mondta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára  a 69. Növényvédelmi Tudományos Napok rendezvényén a tárca keddi közleménye szerint.