Ambivalens a vezérigazgatók viszonya a mesterséges intelligenciához


A mesterséges intelligencia (MI) társadalmi, etikai és a biztonsági kockázataitól tartanak leginkább a döntéshozók – mutat rá az EY 1200 vezérigazgató (CEO) bevonásával készült nemzetközi kutatása. Elsöprő többségük be fog fektetni valamilyen MI-alapú technológiába – derül ki a lapunkhoz eljuttatott felmérésből.

A felmérés szerint az MI:

– legalább annyi munkahelyet teremt, mint ahányat kivált;

– az üzleti világnak komolyan foglalkoznia kell az MI rosszindulatú alkalmazásának következményeivel;

– a kibertámadásoktól, a dezinformációtól és a videó-hamisítására alkalmas deepfake módszerektől tartanak leginkább a vezérigazgatók.

Tízből kilenc (88%) CEO már elkezdte felmérni, hogy milyen MI alapú technológiába érdemes befektetnie.

A válaszadók 43 százaléka már aktívan befektet a mesterséges intelligencia területén, míg 45% jelentős beruházást tervez a következő egy évben.

Általános várakozásuk, hogy az MI használata gördülékenyebbé teszi a cégek működését (65%).

A felmérés eredményei kapcsán Zala Mihály, az EY IT- és technológiai tanácsadással foglalkozó területének vezetője elmondta „Az a paradox helyzet állt elő, amikor a döntéshozóknak egyszerre kell befektetniük a mesterséges intelligenciába és felkészülniük arra, hogy óvhatják meg tőle szervezetüket. Az MI megfelelő alkalmazásával ugyanis elképesztő hatékonyságnövekedést érhetnek el a vállalatok. A másik oldalon viszont az adathalász kibertámadások szinte felismerhetetlenek lesznek épp úgy, ahogy egy hamisított videó is percek alatt rombolhatja le a cég évek alatt felépített hírnevét”.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).