Árdrágító versenyjogsértés – Mikor perelhet az EU-s károsult?


A tagállamok és az EU versenyjogi rendelkezéseinek megsértésével kapcsolatos uniós irányelv időbeli hatályának problematikájáról, az ezen alapuló kártérítési kerestek jogszerűségéről döntött a luxembourgi bíróság. Az ítélet számos hasonló, a nemzeti bíróságok előtt zajló ügyben is irányadó lehet.

A szerző az alábbiakban az Európai Unió Bíróságának (EUB, Luxembourg) ítéletét ismerteti, mely két teherautó-gyártó, a Volvo AB és a DAF Trucks N.V., valamint az R. M. közötti eljárás[1] részeként született, és az uniós versenyjogi rendelkezések megsértésén alapuló kártérítési igényt vette jogi górcső alá.

Az előzetes döntéshozatali kérelmet a spanyolországi León tartományi bírósága (Audiencia Provincial de León) terjesztette a luxembourgi taláros testület elé az előtte folyamatban lévő, említett jogvita keretében. Ennek tárgyát a felperes, R. M. által indított kártérítési kereset képezte, amely az EUMSZ 101. cikknek az Európai Bizottság által megállapított megsértéséből ered, amelyet több vállalkozás, köztük az alperesek, azaz a Volvo és a DAF Trucks követtek el.

I. Bevezetés

Az EUMSZ a versenyre, az adózásra és a jogszabályok közelítésére vonatkozó közös szabályairól szóló VII. címében, a vállalkozásra vonatkozó szabályok körében, a 101. cikkében mindenek előtt rögzítette: „A belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan, vállalkozások közötti megállapodás, vállalkozások társulásai által hozott döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása így különösen:

a) a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel közvetlen vagy közvetett rögzítése;

b) a termelés, az értékesítés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása, vagy ellenőrzése;

c) a piacok vagy a beszerzési források felosztása;

d) egyenértékű ügyletek esetén eltérő feltételek alkalmazása az üzletfelekkel szemben, ami által azok hátrányos versenyhelyzetbe kerülnek;

e) a szerződések megkötésének függővé tétele olyan kiegészítő kötelezettségeknek a másik fél részéről történő vállalásától, amelyek sem természetüknél fogva, sem a kereskedelmi szokások szerint nem tartoznak a szerződés tárgyához”.

A jelen ügy a nemzeti bíróságok által a versenyjogi rendelkezések megsértése miatt indított kártérítési keresetekről szóló 2014/104/EU irányelv[2] értelmezésével kapcsolatos.

Eme irányelv (47) preambulumbekezdése szerint:

„Az információs aszimmetria és a kár versenyjogi ügyekben való számszerűsítésével kapcsolatos egyes nehézségek orvoslása, valamint a kártérítési igények hatékonyságának biztosítása érdekében indokolt azt vélelmezni, hogy egy kartell által elkövetett jogsértés esetében a jogsértés kárt okozott, különösen az árra gyakorolt hatás révén. Az ügy tényállásától függően ez azt jelenti, hogy a kartell árnövekedést vált ki, vagy megakadályozza azt az árcsökkenést, amely a kartell hiányában egyébként bekövetkezett volna. Ez a vélelem nem terjedhet ki a kár konkrét összegére. A jogsértők számára lehetővé kell tenni e vélelem megdöntését. E megdönthető vélelmet indokolt a kartellekre korlátozni, tekintettel titkos jellegükre, ami növeli az információs aszimmetriát, és megnehezíti a felperesek számára a kár bizonyításához szükséges bizonyítékok beszerzését.”

A kérelem előterjesztésére a Volvo AB (publ.) és a DAF Trucks N.V., valamint az R. M. közötti, utóbbi által indított, az EUMSZ 101. cikknek az Európai Bizottság által megállapított – több tehergépkocsi-gyártó, köztük a Volvo és a DAF Trucks által elkövetett – megsértéséből eredő kár megtérítése iránti keresetre vonatkozó jogvitában került sor.

Az ügy kapcsán az EUB egyértelművé tette a 2014/104-es irányelv időbeli hatályát. Így a kérdést előterjesztő bíróságnak adott válaszai hatással lehetnek a nemzeti bíróságok előtt az EU-ban folyamatban lévő jogvitákra, melyek az irányelv időbeli hatályának problematikáját vetik fel. Különösen az irányelv hatálybalépését megelőzően bekövetkezett eseményekre vonatkozó kártérítési keresetekkel összefüggésben[3].

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUMSZ 101. cikkének, valamint a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014/104/EU irányelv 10. és 17. cikkének, továbbá 22. cikke (2) bekezdésének, valamint a tényleges érvényesülés elvének értelmezésére vonatkozik.

Az irányelv „Elévülési idő” című 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

„(1)      A tagállamok e cikkel összhangban meghatározzák a kártérítési keresetek indításával kapcsolatos elévülési időre vonatkozó szabályokat E szabályoknak meg kell határozniuk az elévülési idő kezdő időpontját, időtartamát, és azokat a körülményeket, amelyek fennállása esetén az elévülési idő megszakad vagy nyugszik.

„(2)      Az elévülési idő nem kezdődhet meg azelőtt, hogy a versenyjogi jogsértés megszűnt volna, és a felperesnek tudomása lenne vagy észszerűen elvárható módon tudnia kellene a következőkről:

a)      a szóban forgó magatartásról, és annak tényéről, hogy az versenyjogi jogsértésnek minősül;

b)      arról a tényről, hogy a versenyjogi jogsértés számára kárt okozott; valamint

a jogsértő kilétéről.

(3)      A tagállamok biztosítják, hogy a kártérítési kereset megindítására vonatkozó elévülési idő legalább öt év legyen.

(4)      A tagállamok biztosítják, hogy az elévülési idő nyugodjon, illetve a nemzeti jogtól függően megszakadjon, ha valamely versenyhatóság intézkedést fogad el a kártérítési kereset alapjául szolgáló versenyjogi jogsértéssel kapcsolatos vizsgálat vagy eljárás tekintetében. A nyugvás legkorábban a jogsértést megállapító határozat jogerőre emelkedése vagy az eljárás egyéb módon történő befejezése után egy évvel érhet véget.”

Az irányelvnek „A kár számszerűsítése” című 17. cikke kimondja:

„(1)      A tagállamok biztosítják, hogy a kár számszerűsítéséhez megkövetelt bizonyítási teher és a bizonyítékok tekintetében előírt követelmények ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé a kártérítéshez való jog érvényesítését. A tagállamok biztosítják, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörrel rendelkezzenek a kár mértékének a nemzeti eljárásokkal összhangban történő felbecslésére, ha megállapítást nyer, hogy a felperes kárt szenvedett, azonban a kár mértékét a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján gyakorlatilag lehetetlen vagy túlságosan nehéz pontosan számszerűsíteni.

(2)      Kartell keretében elkövetett versenyjogi jogsértés esetén vélelmezni kell a károkozás tényét. A jogsértő jogosult e vélelem megdöntésére.

(3)      A tagállamok biztosítják, hogy a kártérítési keresettel kapcsolatos eljárásokban valamely nemzeti versenyhatóság egy nemzeti bíróság megkeresésére segítséget nyújthasson e nemzeti bíróság részére a kártérítés mértékének meghatározásában, amennyiben e nemzeti versenyhatóság az ilyen segítségnyújtást megfelelőnek tekinti.”

Az irányelv „Időbeli hatály” című 22. cikkének (2) bekezdése szerint:

„A tagállamok biztosítják, hogy a 21. cikk értelmében elfogadott, az (1) bekezdésben említettektől eltérő nemzeti intézkedések nem alkalmazhatóak az olyan kártérítési keresetekre, amelyeket valamely nemzeti bíróságnál 2014. december 26. előtt indítottak.”

II. A tényállás[4]

A felperes, R. M. 2006 és 2007 folyamán a Volvótól és a DAF Truckstól három, általuk gyártott tehergépjárművet vásárolt.

A Bizottság 2016. július 19-én elfogadta az EUMSZ 101. cikkének és az EGT-megállapodás 53. cikkének alkalmazására vonatkozó eljárásban (AT.39824 – „tehergépjárművek”-ügy) hozott C(2016) 4673 final-határozatot, annak összefoglalóját pedig 2017. április 6-án – az 1/2003 rendelet 30. cikkének megfelelően – az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétette. E határozatban megállapította, hogy több tehergépjármű-gyártó – köztük a Volvo és a DAF Trucks – megsértette az EUMSZ 101. cikkét és az Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló 1992. május 2-ai megállapodás 53. cikkét, amikor

  • – egyrészt megállapodtak az árak Európai Gazdasági Térségen belüli rögzítésében és a bruttó áremelésekben a 6 és 16 tonna közötti tömegű, vagyis közepes tehergépjárművek, valamint a 16 tonnánál nehezebb, vagyis nehéz tehergépjárművek tekintetében,
  • – másrészt pedig az EURO 3-as–EURO 6-os szabványok által előírt szennyezőanyag-kibocsátást szabályozó technológia bevezetésével járó költségek időzítésében és áthárításában.

A Volvo és a DAF Trucks vonatkozásában a jogsértés 1997. január 17-étől 2011. január 18-áig tartott. 2017. május 27‑én – azaz öt hónappal a 2014/104-es irányelv átültetési határidejének lejárta után – hatályba lépett az irányelvet a spanyol jogba átültető 9/2017. számú (sz.) királyi törvényerejű rendelet.

Rá egy évre, 2018. április 1-jén R. M. keresetet indított a Volvo és a DAF Trucks ellen a spanyolországi León kereskedelmi bírósága (Juzgado de lo Mercantil de León) előtt. A kereset ama kár megtérítésére irányult, amely R. M.-et az e két társaság által tanúsított versenyellenes magatartás miatt érte. Elsődlegesen a 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított 15/2007. sz. törvény releváns rendelkezésein, másodlagosan pedig a szerződésen kívüli polgári jogi felelősség általános rendszerén, különösen a polgári törvénykönyv 1902. cikkén alapult. E kereset az EUMSZ 101. cikke és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás 53. cikkének megsértését megállapító végleges bizottsági határozat alapján benyújtott kártérítési keresetnek minősült.

A Volvo és a DAF Trucks vitatta e keresetet, többek között arra hivatkozva, hogy az elévült; ráadásul R. M. nem bizonyította, hogy okozati összefüggés áll fenn a C(2016) 4673 final-határozatban megállapított jogsértés és a tehergépjárművek árának emelkedése között.

A leóni kereskedelmi bíróság a 2019. október 15-ei ítéletével részben helyt adott R. M. keresetének, a Volvót és a DAF Trucksot pedig arra kötelezte, hogy R. M.-nek a tehergépjárművek vételára 15 százalékának megfelelő, törvényes kamatokkal növelt kártérítést fizessenek, anélkül azonban, hogy e társaságokat kötelezte volna a költségek viselésére.

E bíróság többek között azzal az indokkal utasította el a Volvo és a DAF Trucks által felhozott elévülési kifogást, hogy a 2014/104-es irányelv 10. cikkének (3) bekezdését átültető 9/2017. sz. spanyol királyi törvényerejű rendelettel módosított 15/2007. sz. törvény 74. cikkében előírt ötéves elévülési idő hatályban volt a kereset benyújtásának időpontjában. Következésképp a jelen ügyben alkalmazandó. Továbbá annak megállapításával, hogy e törvény 76. cikkének (2) és (3) bekezdése, amely az irányelv 17. cikkének (1) és (2) bekezdését ülteti át, eljárásjogi rendelkezés, az említett bíróság először is a kárnak a 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelettel módosított 15/2007. sz. törvény 76. cikkének (3) bekezdésében megállapított vélelmére támaszkodott az R. M.-nek okozott kár fennállásának, másodszor pedig e kár összegének megállapítása érdekében.

A Volvo és a DAF Trucks az ítélettel szemben fellebbezett a léoni tartományi bíróságnál (Audiencia Provincial de Léon). Arra hivatkoztak, hogy ügyükben a 2014/104-es irányelv nem alkalmazható, mivel az a szóban forgó jogsértés elkövetésének időpontjában nem volt hatályban, hiszen a jogsértés 2011. január 18-án véget ért.

Értelmezésük szerint az R. M. keresetére alkalmazandó szabályok meghatározása szempontjából a jogsértés elkövetésének időpontja a releváns. Fenntartották, hogy R. M. kártérítés iránti keresete elévült, és így – mivel az irányelv az elévülési időre tekintettel nem alkalmazható – mind a kár fennállását, mind annak összegét bizonyítani kell. Ennek hiányában a keresetet el kell utasítani. Ebben az összefüggésben a kérdést előterjesztő léoni tartományi bíróság a 2014/104-es irányelv 10. cikkének, valamint 17. cikke (1) és (2) bekezdésének időbeli hatályára kérdezett rá. Úgy vélte, hogy e hatályt az irányelv 22. cikke pontosítja.

Annak meghatározása érdekében, hogy az irányelvnek az elévülési időre, a kartellből eredő kár fennállására és e kár számszerűsítésére vonatkozó szabályokat megállapító 10. cikke, valamint 17. cikkének (1) és (2) bekezdése az eljárásban alkalmazandó-e, a spanyol bíróság egyrészt azt kérdezte: e rendelkezések anyagi jogi vagy eljárási jellegűek-e. Másrészt arra keresett választ, melyik az a releváns időpont, amelynek vonatkozásában meg kell vizsgálni az érintett rendelkezések időbeli alkalmazását annak meghatározására, hogy ebben az ügyben alkalmazandók-e.

E körülményekre tekintettel Léoni tartományi bírósága az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából Luxembourghoz fordult.

III. Az eset értékelése

III./I. Az EUB megállapítása szerint a kérdést előterjesztő bíróság együttesen vizsgálandó kérdéseivel a 2014/104-es irányelv 10. cikkének, valamint 17. cikke (1) és (2) bekezdésének az irányelv 22. cikkével összhangban történő, egy kártérítési keresetre való időbeli alkalmazására várt választ, amely kereset – bár az irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik – az irányelvet átültető rendelkezések hatálybalépése után indult.

Ezzel összefüggésben a 2014/104-es irányelv időbeli hatályát illetően megállapította, hogy az irányelv olyan konkrét rendelkezést tartalmaz, amely kifejezetten meghatározza az irányelv eljárásjogi és anyagi jogi rendelkezéseinek időbeli alkalmazási feltételeit[5].

Az irányelv 22. cikkének (1) bekezdése alapján a tagállamoknak biztosítaniuk kellett, hogy az irányelv 21. cikke értelmében az irányelv anyagi jogi rendelkezéseinek való megfelelés céljából elfogadott nemzeti intézkedések ne legyenek visszamenőleges hatállyal alkalmazhatók. Továbbá a 22. cikk (2) bekezdése alapján a tagállamoknak biztosítaniuk kellett, hogy az irányelv nem anyagi jogi rendelkezéseinek való megfeleléshez elfogadott nemzeti intézkedések ne legyenek alkalmazhatók az olyan kártérítési keresetekre, amelyeket valamely nemzeti bíróságnál 2014. december 26. előtt indítottak[6].

Luxembourgnak a 2014/104-es irányelv rendelkezései időbeli hatályának meghatározása érdekében először azt kellett megállapítania, hogy az érintett előírás anyagi jogi rendelkezésnek minősül-e, vagy sem. Pontosabban, az irányelv rendelkezései közül melyek azok, amelyek anyagi jogi jellegűek, és melyek nem azok; ezt a 2014/104-es irányelv 22. cikkében szereplő, a nemzeti jogra történő utalás hiányában az uniós jog, nem pedig az alkalmazandó nemzeti jog alapján kell értékelni.

Az EUB szerint bár e cikk nem pontosítja minden egyes rendelkezés esetében, hogy anyagi jogi jellegű-e, vagy sem, szövegéből – amelynek (1) bekezdése „ezen irányelv anyagi jogi rendelkezéseire” utal – egyértelműen kitűnik, hogy előírásai – nem pedig az annak való megfelelés érdekében elfogadott nemzeti intézkedések – minősülnek anyagi jogi vagy nem anyagi jogi jellegűnek. E tekintetben a mérlegelési mozgástér biztosítása a tagállamok számára (ti. a 2014/104-es irányelv rendelkezései anyagi jogi vagy nem anyagi jogi jellegének meghatározására) veszélyeztetné eme előírásoknak az unió területén történő hatékony, következetes és egységes alkalmazását.

III./II. Az EUB ezután azt vizsgálta, hogy az ügyben szereplőhöz hasonló körülmények között – mikor egy irányelvet késedelmesen ültetnek át – a szóban forgó helyzet (ha az nem minősíthető újnak) az említett irányelv átültetési határidejének lejárta előtt megvalósult-e, vagy e határidő lejárta után is kifejtette hatásait.

III./II./1. A 2014/104-es irányelv 10. cikkének időbeli hatályával kapcsolatban rögzítette, hogy e cikk (1) bekezdése a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetek indításával kapcsolatos elévülési időre vonatkozó szabályokat határozza meg. A cikk (2) és (4) bekezdése különösen az elévülési idő kezdő időpontját, és azokat a körülményeket nevesíti, amelyek esetén az elévülési idő megszakad vagy nyugszik. Az irányelv 10. cikkének (3) bekezdése az elévülési idő minimális időtartamát rögzíti, mely szerint a tagállamok biztosítják, hogy az említett keresetek megindítására vonatkozó elévülési idő legalább öt év legyen.

Az itt rögzített elévülési időnek többek között az a rendeltetése, hogy biztosítsa a károsult jogainak védelmét, mivel az esetleges keresetindításhoz szükséges információk összegyűjtéséhez elegendő idővel kell rendelkeznie; továbbá az, hogy megakadályozza: a károsult határozatlan ideig késlekedhessen kártérítési jogának gyakorlásával a károkozó személy hátrányára. Következésképpen az elévülési idő végső soron a károsultat és a kárért felelős személyt védi[7].

Az uniós bíróság főtanácsnoki indítványa szerint: „(…) az elévülési idő kérdése a nemzeti jogok többségében az anyagi jog hatálya alá tartozik, és ezért a 2014/104-es irányelv 10. cikkét a tagállamok többségében anyagi jogi rendelkezésként ültették át”[8].

Ebben az összefüggésben az EUB ítélkezési gyakorlatában az elévülési idő – azáltal, hogy az igény elenyészését eredményezi – az anyagi joghoz kapcsolódik, mivel olyan szubjektív jog gyakorlását érinti, amelyet az érintett személy többé nem érvényesíthet bíróság előtt[9]. Következésképp az irányelv 10. cikke az irányelv 22. cikkének (1) bekezdése értelmében vett anyagi jogi rendelkezés.

III./II./2. Mivel a felek között nem volt vitatott, hogy a 2014/104-es irányelvet a 21. cikkében előírt átültetési határidő lejárta után öt hónappal adoptáltak a spanyol jogrendbe, következésképp az irányelvet átültető 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelet 2017. május 27-én lépett hatályba.

Az irányelv 10. cikkének időbeli hatályára vonatkozó meghatározására az EUB-nak meg kellett vizsgálnia, hogy az ügyben szereplő helyzet megvalósult-e ugyanezen irányelv átültetési határidejének lejárta előtt, vagy azután is kifejtette hatásait. Továbbá, az elévülési szabályok sajátosságaira, jellegére és működési mechanizmusára figyelemmel azt is: a 2014/104-es irányelv átültetési határidejének lejártakor – vagyis 2016. december 27-én – letelt-e a jelen ügyre alkalmazandó elévülési idő, ami magában foglalja eme elévülési idő kezdetének meghatározását.

Luxembourg szerint mivel az elévülési idő a 2014/104-es irányelv átültetési határidejének lejárta – vagyis 2016. december 27. – után kezdődött, és az irányelv átültetése érdekében elfogadott 9/2017. sz. királyi törvényerejű rendelet hatálybalépésének időpontját követően – vagyis 2017. május 27. után – is folytatódott, e határidő szükségképpen e két időpont után telt le, és joghatásokat ezután fejtett ki.

III./III. Az elévülési idő kezdetére vonatkozóan az EUB ítélkezési gyakorlata szerint, ha az adott területre vonatkozó egyetlen uniós szabályozás sem alkalmazható ratione temporis, akkor az egyes tagállamok feladata meghatározni az EUMSZ 101. és 102. cikke megsértéséből eredő kár megtérítéséhez való jog érvényesítésének szabályait, ideértve az elévülési időkre vonatkozóakat is. Mindeközben tiszteletben tartva azonban az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét, amely utóbbi megköveteli, hogy a jogalanyok által az uniós jog közvetlen hatályára alapított jogok védelmét biztosítani hivatott keresetekre vonatkozó szabályok ne tegyék lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását[10].

Az irányelvnek a spanyol jogba való átültetését megelőzően a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetekre alkalmazandó elévülési időt a szerződésen kívüli polgári jogi felelősség általános rendszere szabályozta, így a jelen ügyben hivatkozott egyéves elévülési idő csak akkor kezdődött meg, amikor az érintett felperes tudomást szerzett a felelősséget keletkeztető tényállásról, amely magában foglalja a kártérítési kereset megindításához nélkülözhetetlen információk ismeretét is.

Az EUB korábbi ítélete szerint azt a nemzeti szabályozást, amely az elévülés kezdő időpontjáról, annak időtartamáról, továbbá a nyugvásának vagy a megszakadásának feltételeiről rendelkezik, hozzá kell igazítani a versenyjog sajátosságaihoz, valamint a versenyjogi szabályoknak az érintett személyek általi alkalmazásával elérni kívánt célokhoz.

Az irányelv 25. cikke (2) bekezdésében rögzítette, hogy a tagállamok és az unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló kártérítési keresetekre alkalmazandó elévülési idő nem kezdődhet el azelőtt, hogy a jogsértés megszűnt volna, és a károsult fél tudomást szerzett volna – vagy észszerűen úgy volna tekinthető, hogy tudomást szerzett – a kártérítési keresetének megindításához elengedhetetlen információkról[11]. Ellenkező esetben a kártérítés követeléséhez való jog gyakorlása lényegében lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé válna.

A kártérítési kereset megindításához szükséges információkat illetően Luxembourg emlékeztetett arra, minden személy követelheti az őt ért kár megtérítését, ha a kár és a versenyjogi jogsértés között okozati összefüggés áll fenn[12]. Ahhoz, hogy a károsult kártérítést terjeszthessen elő, elengedhetetlen annak ismerete, hogy a versenyjog megsértéséért mely személy felelős [13]. Ebből következően a versenyjogi jogsértés a kár fennállása, az e kár és e jogsértés közötti okozati összefüggés, valamint e jogsértés elkövetőjének személyazonossága ama elengedhetetlen információk közé tartozik, amelyekkel a károsult személynek rendelkeznie kell ahhoz, hogy keresetet indítson. Így a tagállamok és az unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértése miatti kártérítési keresetekre alkalmazandó elévülési idők nem kezdődhetnek meg, mielőtt a jogsértés megszűnne, és a károsult fél tudomást szerzett volna – vagy észszerűen úgy tekinthető, hogy tudomást szerzett – arról, e jogsértés következtében őt kár érte, valamint a jogsértés elkövetőjéről[14].

Jelen ügyben a jogsértés 2011. január 18-án ért véget. Azt az időpontot illetően, amikor észszerűen úgy tekinthető, hogy R. M. tudomást szerzett a kártérítési kereset megindításához szükséges információkról, a Volvo és a DAF Trucks úgy vélte, a releváns időpont a C(2016) 4673 final-határozatra vonatkozó sajtóközlemény közzétételének időpontja, vagyis 2016. július 19.; következésképp a polgári törvénykönyv 1968. cikkében előírt elévülési idő e közzététel napján kezdődött. Ezzel szemben R. M., a spanyol kormány és a Bizottság is azt állította, hogy a C(2016) 4673 final-határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételének napját, vagyis 2017. április 6-át kell releváns időpontnak tekinteni.

Az EUB-nak így meg kellett határoznia, hogy e két közzététel közül melyik az, amely alapján észszerűen úgy tekinthető, hogy R. M. tudomást szerzett a kártérítési kereset megindításához szükséges információkról. Ennek érdekében figyelembe kellett vennie a Bizottság határozataival kapcsolatos sajtóközleményeknek, valamint e határozatok összefoglalóinak az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett tárgyát és jellegét. Itt kell azonban megjegyezni, hogy a sajtóközlemény nem azonosítja a C(2016) 4673 final-határozat összefoglalójának pontosságával az érintett jogsértés elkövetőinek kilétét, a jogsértés pontos időtartamát és az e jogsértéssel érintett termékeket.

Az EUB szerint e körülmények között észszerűen nem lehet úgy tekinteni, hogy a jelen ügyben R. M a C(2016) 4673 final-határozatra vonatkozó sajtóközlemény közzétételének időpontjában, vagyis 2016. július 19-én tudomást szerzett azokról az elengedhetetlen információkról, amelyek lehetővé teszik számára kártérítési keresetének megindítását. Ezzel szemben észszerűen megállapítható, hogy R. M. a C(2016) 4673 final-határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzétételekor, vagyis 2017. április 6-án tudomást szerzett erről[15], így megállapítható hogy a jelen ügyben az elévülési idő e közzététel napján kezdődött.

III./IV. Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint magánszemélyek közötti jogvitában a nemzeti bíróság köteles adott esetben az át nem ültetett irányelv átültetési határidejének lejártától kezdve úgy értelmezni a nemzeti jogot, hogy a szóban forgó helyzetet azonnal összeegyeztethetővé tegye az irányelv rendelkezéseivel, anélkül azonban, hogy a nemzeti jogot contra legem értelmezné[16].

Figyelemmel arra a tényre, hogy a határozat összefoglalójának az Európai Unió Hivatalos Lapjában való közzététele és R. M. kártérítési keresetének benyújtása között kevesebb mint tizenkét hónap telt el, az EUB szerint e kereset a benyújtásának időpontjában nem évült el.

III./V. Az EUB a 2014/104-es irányelv 17. cikke (1) és (2) bekezdésének időbeli hatálya kapcsán emlékeztetett arra, az (1) bekezdés szerint a tagállamok biztosítják, hogy a kár számszerűsítéséhez megkövetelt bizonyítási teher és a bizonyítékok tekintetében előírt követelmények a kártérítéshez való jog érvényesítését ne tegyék gyakorlatilag lehetetlenné vagy túlságosan nehézzé. Továbbá biztosítják, hogy a nemzeti bíróságok hatáskörrel rendelkezzenek a versenyjogi jogsértésből eredő kár mértékének a nemzeti eljárásokkal összhangban történő felbecslésére, ha megállapítást nyer, hogy a felperes kárt szenvedett, ám a kár mértékét a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján gyakorlatilag lehetetlen vagy túlságosan nehéz pontosan számszerűsíteni.

E rendelkezés célja a versenyjogi jogsértések miatti kártérítési keresetek hatékonyságának biztosítása olyan különleges helyzetekben, amelyekben gyakorlatilag lehetetlen vagy rendkívül nehéz lenne pontosan meghatározni a bekövetkezett kár pontos összegét. Különösen a bekövetkezett kár összegének meghatározásához megkövetelt bizonyítási szint rugalmasabbá tétele, valamint az érintett felperes hátrányára fennálló információs aszimmetria, és az abból eredő nehézségek orvoslása, hogy a bekövetkezett kár számszerűsítése szükségessé teszi annak értékelését, hogy az érintett piac milyen módon alakult volna a jogsértés hiányában[17]. E cikk (1) bekezdése a jelen jogvitában részt vevő egyik vagy másik félre nézve sem állapít meg újabb érdemi kötelezettségeket. E rendelkezés második mondata ezzel szemben az általa hivatkozott „nemzeti eljárásoknak” megfelelően különös lehetőséget biztosít a nemzeti bíróságok számára a versenyjog megsértése miatti kártérítési keresetekre vonatkozó jogvitákban.

Az EUB ítélkezési gyakorlata szerint a bizonyítási teherre és a megkövetelt bizonyítási szintre vonatkozó előírások főszabály szerint eljárási szabályoknak minősülnek[18]. Következtetése szerint a 2014/104-es irányelv 17. cikkének (1) bekezdése az irányelv 22. cikkének (2) bekezdése értelmében vett eljárási rendelkezésnek minősül, és hatálybalépése időpontjától alkalmazandó. A jelen ügyben a kártérítési keresetet 2018. április 1-jén, vagyis 2014. december 26. után és a 2014/104-es irányelv spanyol jogrendi átültetésének időpontját követően nyújtották be. Következésképp az irányelv 17. cikkének (1) bekezdése ratione temporis az ilyen keresetre alkalmazandó.

III./VI. Az EUB a 2014/104-es irányelv 17. cikke (2) bekezdésének időbeli hatályát illetően emlékeztetett arra, hogy e rendelkezés szövege szerint vélelmezni kell, a kartell keretében elkövetett jogsértések kárt okoznak. A jogsértés elkövetőjének azonban ezt a vélelmet jogában áll megdönteni. Miként az a 2014/104-es irányelv (47) preambulumbekezdéséből kitűnik, az uniós jogalkotó e vélelmet a kartellügyekre korlátozta, azok titkos jellegére tekintettel, ami növeli az információs aszimmetriát, és megnehezíti a felperesek számára a kár bizonyításához szükséges bizonyítékok beszerzését.

A fötanácsnok indítványában tett megállapítása szerint „a 2014/104-es irányelv 17. cikkének (2) bekezdésében felállított vélelemnek nem tisztán bizonyítási célja van. Ezzel szemben azáltal, hogy a bizonyítási terhet a jogsértés elkövetőjére hárítja, és mentesíti a károsult felet a kartell miatt elszenvedett kár vagy az említett kár és e kartell közötti okozati összefüggés bizonyításának kötelezettsége alól, e vélelem közvetlenül kapcsolódik a szerződésen kívüli polgári jogi felelősség érintett jogsértés elkövetőjének való betudásához, és következésképpen közvetlenül érinti annak jogi helyzetét[19]. E tekintetben a kár fennállása, az e kár és az elkövetett versenyjogi jogsértés közötti okozati összefüggés, valamint e jogsértés elkövetőjének személyazonossága ama elengedhetetlen információk közé tartozik, amelyekkel a károsultnak rendelkeznie kell ahhoz, hogy kártérítési keresetet indítson.

Mivel a 2014/-es irányelv 17. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy az EUMSZ 101. cikke által tiltott kartell miatt károsult személyek nem kötelesek bizonyítani az ilyen jogsértésből eredő kár és/vagy az említett kár és e kartell közötti okozati összefüggés fennállását, az EUB megállapítása szerint e rendelkezés a szerződésen kívüli polgári jogi felelősség alkotóelemeire vonatkozik. A kartell miatt bekövetkezett kár fennállásának feltételezésével az e rendelkezésben felállított megdönthető vélelem közvetlenül kapcsolódik az érintett jogsértés elkövetőjének szerződésen kívüli polgári jogi felelősségének megállapításához, következésképpen közvetlenül érinti annak jogi helyzetét.

A 2014/104-es irányelv 17. cikkének (2) bekezdése olyan szabálynak minősül, amely szorosan kapcsolódik ama vállalkozások szerződésen kívüli polgári jogi felelősségének létrejöttéhez, megállapításához és mértékéhez, amelyek valamely kartellben való részvételükkel megsértették az EUMSZ 101. cikkét. A főtanácsnok indítványában tett megállapítása szerint „az ilyen szabály anyagi jogi szabálynak minősíthető”, az EUB megállapítása szerint az irányelv 17. cikkének (2) bekezdése a 22. cikkének (1) bekezdése alapján vett anyagi jogi jelleget ölt[20].

A 2014/104-es irányelv 17. cikke (2) bekezdése időbeli hatályának meghatározása érdekében kérdéses volt, hogy az ügyben szereplő helyzet megvalósult-e az irányelv átültetési határidejének lejárta előtt, vagy e határidő lejártát követően is kifejtette hatásait. Ennek megítéléséhez az EUB a 2014/104-es irányelv 17. cikke (2) bekezdésének jellegét és működési mechanizmusát vette figyelembe, amely ha kartell áll fenn, az ebből eredő kár fennállását automatikusan vélelmezni kell. E vélelem azonban megdönthető.

Mivel az uniós jogalkotó által a kár fennállásának vélelmezését lehetővé tévő tény a kartell fennállása, vizsgálni kell, hogy az érintett kartell megszűnésének időpontja megelőzte-e a 2014/104-es irányelv átültetési határidejének lejártát. Mindezt arra tekintettel, hogy az irányelvet e határidőn belül a spanyol jogba nem ültették át. A jelen ügy tényállása szerint a kartell 1997. január 17-étől 2011. január 18-áig tartott. Így e jogsértés a 2014/104-es irányelv átültetési határidejének lejárta előtt ért véget.

IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

A tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, a nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló 2014. november 26-ai 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 10. cikke szerint e cikk az irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül. E cikk időbeli hatálya alá tartozik az olyan kártérítési kereset, amely – noha az irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik – az irányelvet a nemzeti jogba átültető rendelkezések hatálybalépését követően indult, ha a korábbi szabályok alapján az e keresetre alkalmazandó elévülési idő nem telt el az irányelv átültetésére nyitva álló határidő lejárta előtt.

A 2014/104-es irányelv 17. cikkének (1) bekezdése szerint e cikk az irányelv 22. cikkének (2) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül. E cikk időbeli hatálya alá tartozik az olyan kártérítési kereset, amely – noha az említett irányelv hatálybalépése előtt befejeződött versenyjogi jogsértésre vonatkozik, de – 2014. december 26-ika után, és az irányelvet a nemzeti jogba átültető rendelkezések hatálybalépése után indult meg.

A 2014/104-es irányelv 17. cikkének (2) bekezdése szerint e cikk az irányelv 22. cikkének (1) bekezdése szerinti anyagi jogi rendelkezésnek minősül. Ugyanakkor nem tartozik e cikk időbeli hatálya alá az olyan kártérítési kereset, amely – noha az említett irányelvet a nemzeti jogba késedelmesen átültető rendelkezések hatálybalépése után indult, de – a versenyjog olyan megsértésére vonatkozik, amely az irányelv átültetésére előírt határidő lejárta előtt befejeződött.

Lábjegyzetek:

[1] A 2022. június 22-ei, a Volvo AB, a DAF Trucks N.V. és az R. M. közötti eljárás; C‑267/20. sz. ügy. Ítélet ECLI:EU:C:2022:494 (Ítélet)

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2014/104/EU irányelve (2014. november 26.) a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, a nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról

[3] Athanasios Rantos főtanácsnoknak az AB Volvo, DAF TRUCKS N.V. kontra R. M. C‑267/20. sz. ügyben tett indítványa; ECLI:EU:C:2021:884 (Indítvány).

[4] Ítélet 14-27. pont

[5] A 2019. március 28‑ai Cogeco Communications-ítélet, C‑637/17, EU:C:2019:263, 25. pont

[6] Cogeco-ítélet, 27. pont

[7] A 2012. november 8‑ai Evropaïki Dynamiki kontra Bizottság-ítélet, C‑469/11 P, EU:C:2012:705, 53. pont

[8] Indítvány 67. pont

[9] Evropaïki Dynamiki-ítélet, 52. pont

[10] Cogeco-ítélet, 42, 43. pont

[11] Ítélet 56. pont

[12] A 2014. június 5‑ei Kone és társai-ítélet, C‑557/12, EU:C:2014:1317, 22. pont; Cogeco-ítélet, 40. pont

[13] Cogeco-ítélet, 50. pont

[14] Ítélet 61. pont

[15] Ítélet 71. pont

[16] A 2018. október 17‑ei Klohn-ítélet, C‑167/17, EU:C:2018:833, 45. és 65. pont

[17] Ítélet 82. pont

[18] 2016. január 21‑ei Eturas és társai-ítélet, C‑74/14, EU:C:2016:42, 30–32. pont

[19] Indítvány 81. pont

[20] Ítélet 97, 98. pont


Kapcsolódó cikkek

2024. július 12.

Tizenegy százalékkal nőtt az utasbiztosítások száma az idén

Jelentős, két számjegyű növekedés látható az utasbiztosításoknál az idén – közölte a K&H. A pénzintézet az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több szerződést kötött január és június közepe között. Egyre többen a mobilbankon keresztül biztosítják az utazásukat, hiszen az idén eddig a kötések 37 százaléka történt okostelefonon, szemben a tavalyi 28 százalékkal.

2024. július 12.

KSH: az ipari termelés 5,2 százalékkal csökkent májusban

Májusban az ipari termelés volumene 5,2, munkanaphatástól megtisztítva 4,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól – erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).