Árstoprazzia, változatlan lakossági rezsiárak, kedvezmény 14ezer közületi ügyfélnek


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van forrás arra, hogy az átlagfogyasztásig megmaradjon a lakosságnak a rezsicsökkentés – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Ugyanitt közületi kedvezményekről és az árstoprazzia eredményeiről is beszámoltak.

A tárcavezető kiemelte: a kormány szerdai ülésén az energetikai helyzetet áttekintve megállapította, hogy minden forrás rendelkezésre áll a lakossági rezsicsökkentés fenntartására. Így mindenki számolhat azzal, hogy az átlagfogyasztásig nem lesz változás. Ez nem csak az év végig lesz így, ha van rá lehetőség, továbbra is így marad – tette hozzá. Hangsúlyozta: a megnövekedett energiaárak komoly nehézséget jelentenek a gazdaságnak.

Közölte: a végső menedékes szolgáltatásba tartozó vállalkozások és önkormányzatok, egyházak, alapítványok, ha december 31-ig nem kötöttek szerződést, akkor automatikusan az akkori árnak megfelelő kategóriába kerültek. A kormány be fog avatkozni a szerződésekbe: mintegy 14 ezer ügyfélnek, vállalkozásoknak, önkormányzatoknak, egyházaknak segítenek kedvezményes árszabással – mondta a miniszter.

430 jogszabálysértést állapítottak meg az árstoprazzián

A január 23. és 29. között végzett árstoprazzián 430 jogszabálysértést állapítottak meg és összesen több mint 330 millió forint bírságot szabtak ki a fogyasztóvédelem munkatársai – közölte a kormányszóvivő csütörtökön a kormányinfón.

Szentkirályi Alexandra elmondta: az egyhetes ellenőrzés során 334 eljárást indítottak. A jogsértést 179 ügyben már megállapították és a bírságokat is kiszabták, 83 esetben az eljárás megszűnt, mert végül nem találtak jogsértést és 72 eljárás még nem fejeződött be.

Üzletenként átlagosan két-három jogsértés történt, tehát a 179 ügyben 430 jogsértést állapítottak meg a hatóságok és összesen 333 millió 300 ezer forintos bírságot szabtak ki. A legjellemzőbb szabálysértés az volt, hogy a boltok polcairól hiányoztak az árstopos termékek, miközben a raktárakban volt belőlük.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).