Augusztusban 16,4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, csökkenő külkereskedelmi forgalom mellett


Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az elmúlt egy évben a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. Az idén júliusban 697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, miközben az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 16, az importoldalon 11 százalékkal csökkent – írja a KSH.

Augusztusban 16,4 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek, ezen belül a ruházkodási cikkek 1,6 százalékkal kevesebbe kerültek. Az élelmiszerek ára 19,5 százalékkal emelkedett 2022. augusztushoz viszonyítva. Ezen belül leginkább a cukoré (67,9 százalék), a büféáruké (29,6 százalék), a csokoládé és kakaóé (25,8 százalék), a péksüteményeké (20,1 százalék), a párizsi és kolbászé (19,7 százalék). A termékcsoporton belül a liszt ára 10,4 százalékkal csökkent.

A háztartási energia 34,7 százalékkal drágult éves összevetésben, ezen belül a vezetékes gáz 47,1, az elektromos energia 25,3, a palackos gáz 25,2 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 31,1 százalékkal emelkedett.

A szolgáltatások 13,2 százalékkal drágultak, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 24,6, a sport- és múzeumi belépők 20,4, a járműjavítás és -karbantartás 19,4, az üdülési szolgáltatás 18,1, a lakásjavítás és -karbantartás 16,2, a taxi 16,1 százalékkal került többe, mint egy éve.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 12,7, ezen belül a szeszes italoké 16,4 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 2,3, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 11,2, a fűtő- és főzőberendezésekért 9,5, az új személygépkocsikért 6,9, a szobabútorokért 6,1 százalékkal kellett többet fizetni, míg a használt személygépkocsikért 8,0 százalékkal kevesebbet.

Az állateledelek ára 34,8, a mosó- és tisztítószereké 30,2, a testápolási cikkeké 18,3, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 8,4 százalékkal lett magasabb 2022. augusztushoz képest.

Egy hónap alatt, 2023 júliushoz viszonyítva az élelmiszerek átlagosan 0,3 százalékkal drágultak. Ezen belül a cukor 54,6, a sertéshús 7,3, a baromfihús 2,5, a büféáruk 2,3, az étolaj 1,5, a csokoládé és kakaó 1,0 százalékkal többe került, míg a liszt 11,5, a tojás 9,5, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 5,0, a vaj és vajkrém 4,4, a kenyér 2,3, a tejtermékek 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek.

A járműüzemanyagok ára 8,2 százalékkal emelkedett egy hónap alatt. A ruházkodási cikkekért 1,6, a háztartási energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül az elektromos energiáért 0,6 százalékkal, míg a vezetékes gáz ára nem változott.

697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet júliusban

Az idén júliusban 697 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, miközben az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 16, az importoldalon 11 százalékkal csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése alapján pénteken.

Júliusban az export euróban számított értéke 4,3 százalékkal nagyobb, míg az importé 13 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 2,0 milliárd euróval javult. A kivitel értéke 11,4 milliárd eurót (4310 milliárd forintot), a behozatalé 10,7 milliárd eurót (4046 milliárd forintot) tett ki júliusban.

A kivitel 76, a behozatal 72 százalékát az EU tagállamaival bonyolította le Magyarország. A külkereskedelmi termékforgalom  júliusi részletes adatait  október 2-án közli második becslése alapján a KSH.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 10.

Növekszik a kínai vállalkozások jelenléte Magyarországon.

Magyarországon nőtt a kínai vállalkozások száma 2023-ban: az OPTEN legfrissebb adatai szerint közel 600 kínai tulajdonnal rendelkező cég működik hazánkban. Az árbevétel több mint háromszorosára nőtt a legutolsó elérhető pénzügyi adatok alapján, míg a feldolgozóipar és az építőipar egyre meghatározóbb szerepet játszik a kínai cégek tevékenységében.

2024. május 10.

Az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves fogyasztóiár-index áprilisban 0,1 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Az üzemanyagok 0,3 százalékponttal, az élelmiszerek 0,2 százalékponttal járultak hozzá az infláció emelkedéséhez, amelyet részben ellensúlyozott az iparcikkek 0,3 százalékpont erejű inflációt csökkentő hatása – állapította meg a legfrissebb statisztikai adatokhoz fűzött pénteki elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).