Az adományozásban rejlő lehetőség


„Nem kell szentnek lenni ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, akkor rájövünk, hogy rengeteg lehetőség van, és rengeteg jó ügy, ami mellé be lehet állni” – fogalmaz Forgács-Fábián Sára, az Amigos a gyerekekért mozgalom alapítója a FoxPost videóriportjában. Szavai tökéletesen kifejezik a vállalat társadalmi felelősségvállalásának lényegét.

„Hiszem azt, hogy amikor csomagot küldünk, többet adunk tárgyaknál. Szeretetet, gondoskodást és törődést is csomagolunk bele. Amikor egy beteg kisgyerek kibont a kórházban egy csomagot, a várakozás és a kíváncsi izgalom élménnyé varázsolják a pillanatot. Miközben erősíti azt az érzést, hogy valaki gondol rájuk, törődik velük, akár messziről is. Ez az élmény összeköti a feladót és a címzettet – hangsúlyozza Bengyel Ádám a FoxPost vezérigazgatója.

A vállalat az elmúlt évben 16 000 csomag díjmentes szállítását tette lehetővé több mint 12 civil szervezet számára, támogatva fontos társadalmi ügyeket. Ezen felül 9 esetben állt szponzorként, anyagi támogatással a jó ügyek mellé. Az így nyújtott támogatások összértéke 2023-ben meghaladta a hatvanmillió forintot.

Fontosnak tartják, hogy magyar cégként és felelős vállalatként a FoxPost időről időre kiálljon jelentős társadalmi ügyek mellett. Elsősorban ott segít, ahol szakmailag a leginkább tud. Például leegyszerűsíti a civil szervezetek adománygyűjtését, úgy, hogy csomagautomatáikon keresztüli ingyenes csomagfeladás lehetőséget biztosít, ami növeli az adományozási hajlandóságot.

A legjelentősebb jótékonysági kezdeményezések közé tartozik a Bátor Tábor Alapítvánnyal valamint az Amigos a gyerekekért mozgalommal való együttműködés, melyek keretében 2023-ban több ezer csomagot szállítottak. Segítették a #nemluxustaska kampányt is, ahol alapvető tisztálkodási szereket tartalmazó adománytáskákat szállítottak, amelyeket a Máltai Szeretetszolgálat segítségével juttattak el menstruációs szegénységben élő nőkhöz. Emellett az „Együtt könnyebb” Női Egészségért Alapítvány, a Tündérpakk Alapítvány, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a MÁTRIX Alapítvány és más szervezetek támogatásában is aktívan részt vesznek, szállítási szolgáltatásokat, vagy anyagi támogatást biztosítva.

Forgács-Fábián Sára úgy fogalmazott, hogy ha keresünk, ha nyitott szemmel járunk, rengeteg jó ügy van, ami mellé lehet állni, amiért tenni lehet. A FoxPost elkötelezett, hogy a jövőben is aktívan keresse és felkarolja azokat a valós társadalmi ügyeket, melyek logisztikai megoldás nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen valósulhatnának meg.

Forrás: FoxPost


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ismét olajat talált a Mol Vecsésen

Ismét olajat talált a Mol a közép-magyarországi Vecsésen – tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.