Az adón is lehet spórolni


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megváltozott gazdasági környezet a cégek pénzügyi terveinek átírását, illetve a stratégiai célok újrafogalmazását kényszeríti ki. A változások az adókötelezettségeket is érintik, a szokásosnál fontosabb lesz az adóalapokat minimalizálni, a felesleges büntetéseket elkerülni, illetve az adóteher-fizetés elhalasztásának lehetőségével élni.

Általános tapasztalat, hogy a hazai cégek még mindig nem teljes körűen és pontosan tájékozódnak az elérhető összes adóalap-csökkentési lehetőségről. Jellemző példa, hogy csak ritkán használják ki a társaságok a kutatás-fejlesztés területén érvényesíthető kedvezményeket. A teherfizetés elhalasztása komoly cash flow előnyökkel járhat, a büntetések elkerülésének legegyszerűbb módja pedig az adóbevallásban szereplő állítások alapos alátámasztása.

Az adóoptimalizálás lehetséges még például a behajthatatlan követelések ügyes kezelésével, az értékcsökkentési lehetőségek kihasználásával, illetve a veszteségelhatárolással is.
A korábban elnyert adókedvezmények sokszor valamilyen feltétel teljesítése esetén érvényesek csak, ezeket a néhány évvel ezelőtt még reális jövőbeni kötelezettségeket a jelenlegi környezetben nehezebb lehet teljesíteni. Mégis érdemes alaposan utánanézni, mik voltak ezek a vállalások, hogy legalább ne érje felkészületlenül a céget az adóelőny esetleges elvesztése.

Az idén a társasági adónál a devizaárfolyamok hektikus ingadozása megnehezíti a cégeknél az adóelőleg-feltöltési kötelezettség szabályos teljesítését, érdemes figyelni a nagyságrendet jelentő tételekre, és megpróbálni idejekorán azonosítani ezek hatását a társasági adó alapjára.

Az áfa a legformálisabb adónem, emiatt fokozott figyelemmel ajánlott a formai szabályok betartására felügyelni, nehogy valamilyen figyelmetlenségi hiba miatt szakadjon a vállalat nyakába a büntetés. Mivel az általános forgalmi adó esetében létezik a csoportos adóalanyiság intézménye Magyarországon, a kapcsolt vállalkozások közötti áthárításokkal tényleges megtakarítás is elérhető.

Közvetve az adófizetés kérdésköréhez kapcsolódik az alkalmazottak juttatásainak formája is. Az év vége nagyszerű alkalom arra, hogy a cafeteria-rendszerek bevezetésén, illetve átdolgozásán gondolkozzanak a cégek. A juttatási lehetőségek széles köre lehetővé teszi ugyanis a kedvezményes díjazás testreszabását az alkalmazottak lehető legnagyobb megelégedésének elérése érdekében.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Július elsején indul az otthonfelújítási program

Július elsején indul az otthonfelújítási program, hosszabb futamidővel és többféle tevékenységre igényelhető támogatás – közölte az Energiaügyi Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium.

2024. június 17.

Vegyes képet mutat a középkorúak keresetének alakulása

Vegyes képet mutat a bevételek alakulása a 30-59 éves korosztályban: a válaszadók 52 százaléka növekedésről számolt be, közel 35 százalékuknál nem történt változás, 13 százalékuknak pedig kevesebb jutott az elmúlt egy év során – áll a K&H biztos jövő felmérésében.

2024. június 14.

Még mindig sokan mondanak le a nyaralásról

Nagyon vegyes a kép az utazási tervek terén. Összességében javult a középkorúak utazási helyzete, és akik terveznek nyaralást, azok többet szánnak erre a K&H biztos jövő index szerint, de a koronavírus járvány utáni időszakhoz képest még mindig visszafogottnak mondható az utazási kedv. Ráadásul még mindig sokan vannak, akik a pénzhiány miatt nem tudnak hosszabb vakációt beiktatni: a válaszadók 71 százalékánál ez az indok. Ez az arány nem sokkal alacsonyabb a tavalyi 77 százaléknál, viszont még mindig jóval meghaladja a tavalyelőtti 58 százalékos arányt.