Az építőipari cégek növekedésre számítanak


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ÉVOSZ felmérése szerint a tavaly tapasztalt ágazati lassulás várhatóan megtorpan, és a 2020-as 9 százalékos csökkenéssel szemben a vállalkozások idén 9-10 százalékos árbevétel-növekedésre számítanak.

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 cég megkérdezésével készítette felmérését. Eszerint az elmúlt néhány évben tapasztalható fellendülést követően a koronavírus-járvány kitörése miatt tavaly a vállalkozások felénél az értékesítés nettó árbevétele csökkent, másik felénél változatlan maradt, vagy enyhén növekedett. Növekedést elsősorban azok a vállalkozások jeleztek, amelyek a több lábon állás jegyében nem csak kivitelezéssel foglalkoznak. A járvány harmadik hullámában adott válaszok szerint a vállalkozások fele ebben az évben nem számít jelentős javulásra.

A szakemberhiány nagy akadály

A megkérdezett vállalkozások megrendeléseinek közel 60 százaléka közmegrendelés, a válaszadók a közmegrendelések, közbeszerzések és a magánmegrendelések volumenének növekedését várják – közölte az ÉVOSZ.

A felmérésben a korábbi néhány év felméréseihez hasonlóan a válaszadó cégek 78 százaléka tevékenységét leginkább akadályozó tényezőként emelte ki a szakemberhiányt. Ezt súlyosbította, hogy a járvány miatt teljes munkabrigádok estek ki a munkából hosszabb-rövidebb időre. A feketefoglalkoztatás jelentős mértékű csökkenését a cégek továbbra sem érzékelik – állapították meg.

építőipari

A cégek majdnem ötödénél a 2021. évi kapacitást lekötő rendelésállomány meghaladja a jelenlegi kapacitásukat. A szűkös kapacitás leginkább a lakásépítő cégeknél tapasztalható, egyrészt a lakásépítési kedv fellendülése, másrészt a családtámogatás nyomán növekvő lakásfelújítási igény miatt.

A felmérés rámutat arra, hogy a közel nulla energiaigényű épületekre vonatkozó előírások alkalmazásának határidő-elhalasztása, az 5 százalékos áfa visszaállítása az új lakások építésénél, értékesítésénél élénkíti a lakásépítési szektort, de lendületének megtartásához elengedhetetlen a vállalkozások kapacitásbővítése, illetve az építőanyagipar, mint háttéripar stabil és folyamatos működése.

Létszámbővítést és bérfejlesztést terveznek

Az ÉVOSZ felhívja a figyelmet arra, hogy a válaszadók fele létszámbővítési és bérfejlesztési tervekről is beszámolt. Tavaly átlagosan 9 százalékkal növelték a béreket, 2021-ben pedig inflációt követően, mintegy 4-5 százalékos bérfejlesztéssel kalkulálnak. Azonban ilyen szintű emeléssel nem lehet az ágazatban a versenyszférához képest tapasztalható lemaradást behozni – jegyezték meg.

A közlemény szerint a vállalkozások várakozásai alapján ebben az évben az építőanyagok ára, valamint az anyagmentes alvállalkozói díjak, és az élőmunka árának emelkedése lesz a legnagyobb mértékű. A válaszadók úgy látják, a fuvardíjak és az építőgépek bérleti díjai is az inflációs várakozásokat meghaladó mértékben, 8-10 százalékkal fognak emelkedni.

A tartozások nagy része behajtható

A járvány miatt a munkavállalók kiszámíthatatlanul esnek ki a munkából, ez késedelmet okozhat a vállalt szerződések teljesítésében. A folyamatok lelassultak, bizonyos döntéseket elhalasztanak, az ellátási láncban fennakadások tapasztalhatók, sok esetben a kivárási taktikát választják a piac szereplői. Ez bizonytalanságot, esetleg rossz megítélést okoz, és a bizonytalansági faktor a vállalási árakban is megjelenhet – írja az ÉVOSZ

A közleményben kitérnek arra is, hogy tavaly a járvány nagy kihívásokat állított a vállalkozások elé likviditásuk megőrzése szempontjából. A partnerek a korábbi időszakokhoz képest kicsit nagyobb százalékban fizettek késedelmesen, és a kintlévőségek behajthatóságának megítélése sem javult. A tartozások 92 százalékát behajthatónak minősítették a vállalatok – közölte a szakmai érdekképviselet.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Továbbra sincs jó hangulat a kkv-szektorban  

A K&H kkv bizalmi index tavaly év végén látott reményteli javulása az idei első negyedévben ismét megtorpant: 4 pontos csökkenéssel -10 ponton áll a mutató, ami így már közel két éve a negatív tartományban van. A visszaesés fő oka a munkaerőhelyzet és a gazdasági kilátások negatív megítélése.